A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2015. május 13., 23:05
Az iraki honvédelmi minisztérium bejelentése szerint egy szövetséges légitámadásban megölték az ISIS második számú vezetőjét. A hírt a Pentagon nem erősítette meg. A támadás során találat ért egy mecsetet az észak-iraki Tal Afar városban, és több ISIS-vezető is az életét vesztette, köztük Akram Kirbas, akit „a bírák bírája” néven is ismertek.
2015. május 13., 19:48
A meggyilkolt orosz ellenzéki, Borisz Nyemcov társai nyilvánosságra hozták a jelentést, amin Nyemcov hosszabb ideje dolgozott. A dokumentum szerint az ukrajnai harcokban több mint kétszáz orosz katona vesztette életét. A moszkvai vezetésre nézve nagyon súlyos vádakat megfogalmazó dokumentum készítői szerint lehet, hogy emiatt ölték meg Nyemcovot, s haláláért a Kreml is felelős.
2015. május 13., 18:29
A jövőben Bécs 120 gyalogátkelőhelyén a közlekedési lámpák zöld illetve piros jelzésében a mostani egy helyett két alak jelzi majd, szabad-e, illetve tilos-e átmenni a másik oldalra. A párok három változatban „irányítják” majd a járókelőket: lesz ugyan férfi-nő változat is, de, tekintettel a melegekkel kapcsolatos rendezvényekre, 49 kereszteződésben egynemű párokra cserélik a jelenlegit.
2015. május 13., 13:18
A WHO adatai szerint drámai mértékben emelkedik az alkoholfogyasztás Kínában: a reform és nyitás politikájának meghirdetése, 1978 óta majdnem megháromszorozódott. De persze azt is tudni kell, hogy az alkoholfogyasztásnak az ottani kultúrában az ünnepi ivászat az alapformája.
2015. május 13., 10:01
A családpolitika tévedéseiről, házasságról, gyerekekről, regényről beszélgetünk ma Kiss Noémi íróval.
2015. május 13., 09:49
A tanulmányok befejezése után a szakmai gyakorlat megszerzése következik – ennek megszervezése nem egyszerű. A Magyar Diákok Egyesülete most ebben is segít, felhasználja kapcsolatait és ismereteit. Május 20-ig várják a jelentkezéseket!
2015. május 13., 08:39
A dél-koreai média szerint több száz ember előtt, egy katonai iskolában végezték ki Észak-Korea korábbi honvédelmi miniszterét, az áruló vezetők számára fenntartott módszerrel: nagy kaliberű légelhárítási gépfegyverrel.
2015. május 12., 17:19
Lengyelországban vasárnap tartották a köztársasági elnökválasztás első fordulóját, s az exit-poll eredmények megdöbbentő fordulatot hoztak: az első helyen a PiS (Jog és Igazságosság) radikális jobboldali ellenzéki párt jelöltje, Andrzej Duda végzett a regnáló jobbközép államfővel, Bronislaw Komorowskival szemben.
2015. május 12., 13:07
Az Országos Német Önkormányzat és a német kisebbségi szószóló elérte, hogy a kormány kétszázmillió forintot biztosít a szekszárdi, német nyelven játszó színház, a Deutsche Bühne korszerűsítésére. A német belügyminisztérium idén kereken százmillió forinttal támogatja a magyarországi németséget.
2015. május 12., 09:25
Károly herceg hivatalos elfoglaltságain is csak nemrég született unokájáról beszél, nem tud betelni a kis hercegnővel.
2015. május 12., 07:11
Rálőttek hétfőn George Zimmermanra, akit felmentettek a szándékos emberölés vádja alól, miután 2012-ben Floridában agyonlőtt egy fegyvertelen fekete tizenévest, Trayvon Martint. Zimmerman a lövés nyomán üvegszilánkoktól könnyebben megsérült.
2015. május 11., 17:13
Az Országos Német Önkormányzat és a német kisebbségi szószóló elérte, hogy a kormány 200 millió forintot biztosít a szekszárdi, német nyelven játszó színház, a Deutsche Bühne korszerűsítésére. A német Belügyminisztérium idén kereken 100 millió forinttal támogatja a magyarországi németséget.
2015. május 11., 16:49
A Sky News szombat éjszakai híradójának műsorvezetői és a vasárnapi lapok előzetes kommentálására behívott vendégek majdnem fuldokoltak a röhögéstől, amikor a fejük fölötti kivetítőn megjelentek a Mail, a Mirror, az Express, a The Times meg a The Telegraph címlapjai, mert rögtön megértették, hogy egy újszülött „ellopta a show-t” nemcsak tőlük, hanem sokkal inkább a hallatlan izgalmakat ígérő, mindössze négy napra levő brit általános választásoktól. Egyik szerkesztő se tudta megállni, hogy a címlapra ne egy pólyába bugyolált, mindössze pár órás hölgycsecsemő képét tegye föl, amint épp édesdeden alszik anyja ölében, holott mindeközben a rivális pártok vezérei befutottak a kampány célegyenesébe. Naná, hogy nem tudták megállni, nem állhatták meg! Végtére is a szaporulat magában a királyi családban állott elő: megszületett Vilmos cambridge-i herceg és Katalin hercegné második gyermeke.
2015. május 11., 12:14
Lengyelországban vasárnap tartották a köztársasági elnökválasztás első fordulóját, s az exit-poll eredmények megdöbbentő fordulatot hoztak: az első helyen a PiS (Jog és Igazságosság) radikális jobboldali ellenzéki párt jelöltje, Andrzej Duda végzett a regnáló jobbközép államfővel, Bronislaw Komorowskival szemben.
2015. május 11., 11:00
Az ARD német közszolgálati televízió Európa magazinja úgy látja, hogy Orbán Viktor mind inkább búcsút int az európai értékeknek.
2015. május 11., 10:50
Monumentális vasszerkezet mozgatja az angyal szárnyait – persze úgy, hogy a néző illúzióját semmi sem rombolja. A bonyolult díszlet már épül-készül, és lassan a próbák is megkezdődnek: a zenei igazgató és a rendező több szereposztásban készíti elő a szentmargitbányai kőfejtő idei előadását. Jegyek már kaphatók!