Szeszföldi kalauz

Tom Por, a híres nyomozó végig részeg a történet során. Van, amikor nagyon részeg, és van, amikor még jobban. Sokszor ő a narrátor, de nem úgy, hogy visszaemlékszik részeg cselekedeteire: részegen narrál. Nem mágikus, hanem részeg realizmus.

A Nobel-díjas Mo Jen a Szeszföldnek nevezett területen nyomoz, leginkább persze a saját tudata után, ám nem lenne meglepő, ha másutt, bárhol részegen dolgozna. Az alkohol Kínában is nagy úr.

Vannak szupermarketek, ahol meg lehet kóstolni az anyagot. A sört, bort, nyugati égetett szeszeket nem, de a kínai italokat, a különféle baijiukat, röviditalokat igen. A legtöbb fajtából egy-egy flaska ki van nyitva, van ott egy kis pohár, s egy nyeletnyit be lehet kapni. Érdekes: sosem láttam részegeket heverni a nyelőhely körül, sőt, hogy őszinte legyek, kóstolni se nagyon láttam senkit.

Mindez csak kultúrmese ahhoz képest, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO új adatai szerint drámai mértékben emelkedik az alkoholfogyasztás Kínában: a reform és nyitás politikájának meghirdetése, 1978 óta majdnem megháromszorozódott. Olyan probléma az, amely korábban szinte ismeretlen volt, és sokaknak most is az. Bizonyos adatokat persze szívesen elcserélnénk velük. A férfiak 42, a nők 71 százaléka absztinens. Egyes adatok szerint a kínaiak harmadának szervezete nem vagy csak nehezen tudja lebontani az alkoholt. S bár az egy főre jutó alkoholfogyasztás elég alacsony, az új jelenség az, hogy arra a főre, akire ténylegesen jut alkohol, nagyon sok jut, és egyre több. Lehet olyan álláshirdetéseket olvasni, amelyekben alkalmazási feltételként írják elő a nagy alkoholfogyasztási kapacitást.

Azt tartja a szóbeszéd, hogy a kínai adminisztrációban sokat kell inni. Kétségtelen, hogy az ünnepélyes alkalmakkor jól fogy a nafta. Ez benne van a hagyományban, az alkoholfogyasztásnak a kínai kultúrában az ünnepi ivászat az alapformája. Nagyobb összejöveteleken a tízfős kerek asztaloknál először a kis csoportban koccintanak, majd a főnöki asztaltól a főnökök körbejárják az asztalokat, tósztot mondanak és koccintanak. Az ünnepélyesség igényli az alkoholt. Holdújévkor látni a legtöbb gyűrött fejű embert, ami azért is feltűnő, mert máskor meg nem nagyon.

A kínaiak hagyományosan rövidet fogyasztanak, ma a megivott alkohol hetven százaléka ebből a kategóriából való. Mo Jen említett regényében is a vidéki egyetem egyik legnagyobb kunsztja az erjesztéstudomány. Óriási, évezredes művészet a különféle erjesztőanyagok előállítása. Az erjesztés után a folyadékot már meg lehet inni. Ez nem túl erős, húsz százalék körüli ital. Sokszor melegítve isszák, úgy ütősebb. A masszívabb ital, a baijiu ebből készül lepárlással. Ez már 40-60 százalék közötti.

Amit erjesztenek, abból a legnépszerűbb a cirok. Belőle készül a talán legismertebb kínai rövidital, a Maotai vagy Moutai. Igen ismert még a fapados Erguotou, amely Pekingben készül és ott népszerű, s nem mellesleg igen olcsó. A cirok a legjobb alapanyag, de minden gabonafélét erjesztenek, búzát, árpát, kölest és az angolok által Jób könnyének elnevezett növény magját – ami azért jó, mert megkönnyíti a probléma megértését azoknak az európaiaknak, akik viszont a Mária könnyét is meginnák. Egyébként ezeket az italokat a kínaiak általában az illatuk alapján osztályozzák: van a „szósz”-illatú, a rizs- és a mézillatú, de vannak a dús, illetve könnyű illatúak, s van olyan csoport is, melyben többféle illat van jelen.

A kínaiak persze manapság már mindent isznak vagy ihatnak, ilyen a globalizáció. Elsőként, még a gyarmatosító hullámmal érkezett a sör. Máig vitatják, hogy melyik a legrégebbi: a Tsingtao vagy a Hapi. Mindkettőt a 19. század végén kezdték gyártani, előbbit Qingdaóban a németek, utóbbit Harbinban az oroszok. A bő százéves történet elég volt ahhoz, hogy a kínaiak megkedveljék a sört. Sörözők ugyan általában leginkább arrafelé vannak, ahol sok a külföldi és a procc kínai, a mélyrétegekbe ez a forma nem ette be magát, azért az éttermekben vagy például a vidéken nagyon népszerű utcai biliárdasztalok körül jól fogy a sör.

A bor és a nyugati égetett szeszek már sokkal vesződségesebb pályát futnak, s leginkább az állami és üzleti élet divathullámai befolyásolják a kelendőségüket. Persze Kínában a kisebb szubkulturális hullámzások is hihetetlen mennyiségeket képesek produkálni, magát az iváskultúrát ezek az italok kevéssé befolyásolják. A pálinkával is történtek próbálkozások, beitatási kísérletek, csak kiderült, hogy „a gyümölcsillatú baijiu” teljesen idegen a kínai néplélektől és toroktól, hogy az ízét ne is említsük.

Az állam viszont nem vagy nem igazán foglalkozik a problémával. Pedig nagy hagyománya van például az állami alkoholmonopóliumnak, melyet a modern időkben csak a múlt század nyolcvanas éveiben szüntettek meg. Az alkohol beszerzésének lehetősége szinte korlátlan: bárhol, bármikor adhatják, kínálhatják, vehetik. A reklámozásnak vannak szabályai, de nem nagyon szigorúak. 2006 óta tilos a gyerekeknek alkoholt eladni, de a jogszabályban nincsenek szankciók.

A The Lancet című egészségügyi szaklap szerint a kínai kormány az elmúlt évtizedekben erősen próbálkozott az alkoholra kivetett adók szintjének beállításával. Egy dolog a változtatgatások során világosan kiderült: a kínai alkoholfogyasztás meglepően árérzékeny. A lap szerint így az adóztatással egy nagyon fontos fogyasztásbefolyásoló eszköz van a kezükben. Ugyanakkor ez is kétélű, hiszen az első jelentős adócsökkentés még a kilencvenes évek elején (akkor a 40–50 százalékos adómérték 15–25 százalékra csökkent) azért történt, mert a szisztémájukat kezdték hozzáalakítani a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elvárásaihoz, amelyhez csatlakozni szerettek volna.

Az alkoholizmust nem listázza a betegségek között a kínai egészségügy, nincs hozzá infrastruktúra, nincsenek szakemberek, gyógyítási protokollok. Értelemszerűen nincsenek megelőző és ismeretterjesztő kampányok. Ez talán a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az utóbbi időkig nem tekintettek igazi problémaként az alkoholra. Az ivásképesség férfias erény, a jó minőség megválasztása a kifinomultság és hozzáértés jele. A másik oldalon viszont a nyugatias kocsmázó kultúra nem járja át mélyen a társadalmat, nem jellemző a részeg ember látványa az utcán.

Ünnepi alkalmakkor viszont rengeteget kell inni. Akkor jár legjobban az ember, ha valami olyasmire hivatkozik, ami miatt nem ihat. Hogy tiltja az orvos vagy tiltja a vallása. Emiatt nem néznek le annyira, mint ha nem tudjuk tartani a lépést, s nem ünneplünk teljes kapacitáson. Ha persze férfiasan álljuk a kihívást, az van rendben leginkább.