A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2013. augusztus 16., 08:39
Lengyelországban új Miss Lengyelországot választottak – először olyat, aki kerekes székben ül. A Toruntól mintegy 20 km-re levő fürdővárosban, Ciechocinekben megrendezett versenyen részt vett Donald Tusk miniszterelnök is, aki azt mondta: „Ezek a lányok szépek, okosak, nőiesek, mindenkinek példaként szolgálhatnak”.
2013. augusztus 15., 20:22
Barack Obama amerikai elnök az egyiptomi vérontásra reagálva csütörtökön bejelentette, hogy idén elmarad a kétévente megrendezett amerikai-egyiptomi közös hadgyakorlat.
2013. augusztus 15., 14:15
Megrongálták a vajdasági Csúrogon a szerb-magyar megbékélés egyik szimbólumának szánt emlékművet, amelyet június végén a magyar és a szerb államfő jelenlétében avattak fel – jelentette internetes oldalán a Magyar Szó című helyi lap.
2013. augusztus 15., 13:51
Meglőtték az Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolásával vádolt egyik csecsen férfit, aki azonban túlélte a merényletet – csütörtökön a gazeta.ru című orosz internetes újság.
2013. augusztus 15., 11:13
Múzeummá alakítják Romániában azt a volt kaszárnyát, ahol kivégezték 1989-ben Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátort és feleségét.
2013. augusztus 15., 09:46
Lengyelországban új Miss Lengyelországot választottak – először olyat, aki kerekes székben ül. A Toruntól mintegy 20 km-re levő fürdővárosban, Ciechocinekben megrendezett versenyen részt vett Donald Tusk miniszterelnök is, aki azt mondta: „Ezek a lányok szépek, okosak, nőiesek, mindenkinek példaként szolgálhatnak”.
2013. augusztus 15., 06:32
Tiltakozik egy szintiket és romákat képviselő németországi civil szervezet a cigánymártás (Zigeunersauce) kifejezés ellen, és azt kéri a gyártóktól, hogy változtassák meg a termék nevét.
2013. augusztus 14., 21:11
Tiltakozik egy szintiket és romákat képviselő németországi civil szervezet a cigánymártás (Zigeunersauce) kifejezés ellen, és azt kéri a gyártóktól, hogy változtassák meg a termék nevét.
2013. augusztus 14., 19:43
Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a szerda délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt – mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek.
2013. augusztus 14., 18:01
A Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a szeptember végére tervezett tüntetés és a székelyek nagy menetelése adhat csattanós választ a nacionalista kártyát ismételten kijátszó román politikusoknak.
2013. augusztus 14., 15:21
A Tageszeitung importált nácigondnak minősíti a Jobbik romániai tevékenységét.
2013. augusztus 14., 14:10
Csaknem 160 ezer embert telepítettek ki az Utor tájfun feltételezett útvonalán a dél-kínai Hajnan és Kuangtung tartományban – jelentette a Hszinuua hírügynökség szerdán.
2013. augusztus 14., 12:46
Az egyiptomi rendőrség elkezdte az iszlamista tüntetők sátortáborainak felszámolását Kairóban. A rendőrség páncélozott járművekkel lezárta a két tér körüli utcákat, buldózerekkel lerombolták a tüntetők által homokzsákokból és téglákból emelt barikádokat és benyomultak a táborba, miközben a levegőben helikopterek köröztek.
2013. augusztus 14., 11:04
Nem kaphatja meg a politikai menekült státust Magyarországon Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő és neje, mivel mindkettőjüket súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Ukrajnában – közölte kedden az ukrán külügyminisztérium sajtóosztálya.
2013. augusztus 14., 10:46
Milyen befolyása van a politikának? Milyen modellt követ a magyar labdarúgás? Meg lehet-e tölteni újra a lelátókat? Ma a 168 Óra Szerda 11 című műsorának május 28-i adását ismételjük meg. Az adást ide kattintva meghallgathatja.
2013. augusztus 14., 09:38
Victor Ponta román miniszterelnök ostobaságnak minősítette Traian Basescu államfő hétfői, Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentését, amivel szerinte egy „szélsőséges politikus” szintjére ereszkedett le – közölték szerdán a román hírügynökségek.
2013. augusztus 14., 08:02
A második világháborúban elesett magyar katonák sírhelyének feltárására készülnek Fehéroroszországban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) várakozásai szerint 600-800 elesett katona maradványai kerülhetnek elő, őket tiszteletadással temetik újra egy központi temetőben – mondta a HM katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője az MTI-nek adott interjúban.