Zsebek és perek

A korrupció behálózza a társadalmat. Minden szintjét. Ehhez képest a „hétköznapi” lefizetések, pénzes pressziók szinte egyáltalán nem mérhetők. Viszont a politikai szereplők csalásait és megvesztegetéseit többféleképpen is vizsgálják.

Itt van mindjárt a Korrupciókutató Központ Budapest (KKB) új tanulmánya: több mint 127 ezer eredményes közbeszerzési szerződés adatait elemezték 2009 és 2015 között. Hazai és uniós finanszírozású közbeszerzések korrupciós kockázatait mérték. Pontosabban azt, létrejöttek-e csalás feltételei a részt vevő felek között.

Melyek a csalás feltételei? Például: ártorzítás, vesztegetés, nyomásgyakorlás, az ajánlattevők körének korlátozása. Nálunk elég gyakori: a pályázatokat eleve úgy írják meg, hogy a feltételeknek csak egyetlen konkrét cég felel meg, így az verseny nélkül pályázhat.

Ebből a kutatásból kiderül az is: 2009 és 2015 között a közbeszerzések harmada zajlott le verseny nélkül. Egyes cégek különösen jól szerepelnek a közbeszerzési pályázatokon. Nem meglepő: Orbán Viktor személyes köréből kerülnek ki a fő nyertesek. Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Tiborcz István, Simicska Lajos. Igaz, utóbbi csak az ominózus G napig. Míg Simicska cégei 2014-ben 65 közbeszerzésen győztek, tavaly már csak nyolc pályázaton arattak. Persze ez sem kevés. Eközben a másik három vállalkozó nyertes projektjeinek száma drasztikusan nőtt.

Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest társalapítója azt mondja a 168 Órának: a különböző szakterületekre más és más korrupciós kockázatok jellemzők. Az építőipari beszerzések esetében az ártorzítás elhanyagolható; nagyjából piaci áron kötik meg a nyertesekkel a szerződéseket. Itt a korrupciós kockázat az: mindig ugyanaz a néhány cég nyer a pályázatokon.

Az informatikában pályázók között a projekteknél a csalás alapja inkább az ártorzítás.

– Ahol van ártorzítás, ott viszont elérheti a 170-270 százalékot is. Magyarán: a piaci áron 10 millió forintot érő szolgáltatást 17 vagy akár 27 millió forintért vesz meg az állam. Ez az eredmény még minket is megdöbbentett – magyarázza Tóth István János.
A KKB felmérése is alátámasztja: az uniós pénzeket könnyebben szórják. Ugyanis – 2009-et kivéve – az EU-s projektek korrupciós kockázati szintje minden esztendőben magasabb volt, mint a hazai finanszírozásúaké.

Összegezve mindezt: 2009-től 2014-ig mindvégig növekedtek a korrupciós kockázatok. De vajon mi az oka a némi javulásnak 2015-ben?

– Erre nincs egyértelmű magyarázatunk – mondja Tóth István János. – Lehetséges, hogy a korrupciós kockázat egy idő után eléri a plafont. Vagy pusztán annyi történt: Simicska kiesett a körből, s még eltart valameddig, míg egy hasonló súlyú kiváltságos átveszi a helyét. De trendfordulót is jelezhet az eredmény, hogy mostantól a kormány komolyabban veszi a közbeszerzések korrupciós kockázatait.

Nem igazán bízik ebben Jávor István korrupciókutató, szervezetszociológus. Elsősorban a korrupcióban részt vevő társaságok viselkedését tanulmányozza. Abból indul ki: sérül a szervezetek irányítása, ha egyes vezetők a piaci folyamatokkal ellentétes lépéseket is megengedhetnek maguknak. Például valódi eredmények és érdemek nélkül pályázatokat nyerhetnek. Vagy: kapcsolataik révén garantáltan elkerülik az ellenőrzéseket, esetleg kisebb büntetéssel megússzák.

Azt is vizsgálja Jávor, egyes szereplők milyen eszközökkel zárnak ki versenytársakat, illetve hányan vesznek részt egy-egy efféle „összeesküvésben”. Az eredmény: olykor akár negyvenen-ötvenen is összefognak, a korrupciós hálóban pedig nem ritka a rendőrségi aktor is.

– Kérdés, a politikai vezetés eseti jelleggel használja-e a kivételezést egyes szervezetekkel, vagy erre a „mesterséges szelekcióra” politikai struktúrát, megoldásokat és eljárásokat is épít. Utóbbi mindig is jellemző volt a magyar kormányokra, de a jelenség 2010 után egyértelműen erősödött. Mi több: intézményesedett – összegez Jávor.

A korrupcióra mindig is hajlott a magyar társadalom – ahogy általában a posztszocialista országokban. Nálunk az egymást váltó kormányok inkább újratermelik a korrupciós kockázatokat, ahelyett hogy fellépnének a romboló gyakorlat ellen: 2010 előtt sem volt ritka a korrupció, de amióta a Fidesz-kormány leépítette a hatalmat ellenőrizni hivatott intézmények kontrollfeladatait, már-már akadálytalan a korrupció.

A Transparency International Magyarország szerint a korrupció jelenlegi természetrajza nem független attól, hogy az uniós országok közül leginkább Magyarországon centralizált a gazdasági és a politikai rendszer. Az állami intézmények jelentős része kiszolgálja, nem pedig kontrollálja a végrehajtó hatalmat, ezáltal a kormány érdekeit képviseli, nem pedig a társadalomét. Mindemellett a közbeszerzések, sőt általában a közpénzköltések adataihoz nem lehet hozzáférni. Az államhatalom hajlama a titkosításra egyre kiterjedtebb, ezért rendszeresek a perek bizonyos adatok nyilvánosságra hozataláért.

E perek tapasztalatait összegezve Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója hangsúlyozza: noha számos minőségi kifogás felhozható a bíróságok működése ellen – sok esetben következetlenek az ítéletek, illetve elhúzódnak az eljárások –, a közérdekű adatigénylések és a korrupciós ügyek terén kiemelkedő teljesítményt nyújt a hazai törvénykezés.

A Kúria például nemrég arról döntött: az MNB alapítványait közpénzből finanszírozzák, és azok egyértelműen közfeladatot látnak el, épp ezért ki kell adni az alapítványok által kiírt pályázatok adatait. Vagy: tavaly szeptemberben a Kúria megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla döntését, miszerint Lázár János utazásainak részleteiről tájékoztatást kell adnia a Miniszterelnökségnek. Lázárnak azt is meg kell mondania, hogy 2013-ban, amikor még államtitkárként Svájcban és Olaszországban járt, milyen szállodákban szállt meg és mindez mennyibe került. De az államkincstár sem tarthatta titokban a 2014-es parlamenti választások képviselőjelöltjeinek a kampányelszámolását, mert a bíróság első és másodfokon egyaránt az adatok közzétételére kötelezte.

A kormányzati kommunikáció nyilván más képet fest Magyarországról. Még decemberben a Miniszterelnökség, az Európai Bizottság és a Transparency International Magyarország közös szakmai rendezvényén Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára kijelentette: a kormány eddig is, ezután is mindent megtesz a gyanús közbeszerzések kivizsgálásáért és meghozza a szükséges intézkedéseket a korrupció visszaszorításáért.

Érdekes: néhány nappal Csepreghy közlése előtt újabb kormányzati korrupciós ügyek buktak felszínre. Gál Péter, az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár, ahogyan megalapította saját cégét, a GLP Bormarketing Kft.-t, rá két hónapra máris hárommillió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el. Akkoriban esett meg az is: az ügyészség vádat emelt egy kecskeméti cég ellen, miután az fiktív számlákat állított ki, majd a pénz – 425 millió forint – visszajutott a cég ügyvezetőjéhez. A gyanúsítottak között volt a Fidesz korábbi városi elnöke és frakcióvezetője is.

Kétségtelen, létezik nemzeti korrupcióellenes kormányprogram. De milyen kár, hogy ebben valahogy alig foglalkoznak a közbeszerzések korrupciós kockázataival. Kiemelt stratégiai pont azonban a civilszervezetek fokozott ellenőrzése. A programban ugyancsak rögzítik: a korrupcióellenes harc lényeges eszköze az információszabadságról szóló törvény. Csak hogy emlékezzünk rá: ezt a törvényt 2013-ban és 2015-ben épp a kormány módosította, hogy megkönnyítsék a közérdekű adatok eltitkolását. A törvényre egyébként állandóan hivatkoznak fideszes vezetők, valahányszor nem kívánt kérdéseket kapnak újságíróktól.

Egyre több közgazdász egyetért abban: a fideszes gazdaságpolitika lényege a nemzeti burzsoázia megteremtése a korrupció eszközei révén. Az átláthatatlan közbeszerzések, földosztások az újfeudális társadalom megteremtését segítik. Jávor István úgy véli, a kormányzati földeladások teljesen átrendezték a tulajdonviszonyokat a mezőgazdaságban:

– Kialakult az új vagyonos földtulajdonos réteg. Ezzel a helyzettel nem tud majd mit kezdeni a következő kormány.
A korrupció okozta gazdasági és társadalmi károk csak nehezen helyrehozhatók.

Tóth István János azt is mondja, a korrupció jelentősen rombolja a piaci versenyt, hiszen az az üzenete: az előrejutás kulcsa a jó kapcsolat a politikai vezetéssel. Aki nem tud vagy nem akar betagozódni, elhagyja az országot. De a korrupció miatt az állam is elesik jelentős bevételektől. Olyan nagyságrendben, amellyel már alrendszereket – a fejlődéshez elengedhetetlen egészségügyet vagy oktatást – rendbe lehetne tenni.

Más szempontra hívja fel a figyelmet Ligeti Miklós: Magyarországon a politika időről időre megkísérelte a gazdaság és a társadalom modernizációját, de a próbálkozások elbuktak vagy felemás eredményre vezettek. Sikerre a legnagyobb esélye mindeddig a legutóbbi „modernizációs kísérletnek”, a rendszerváltoztatásnak volt, ugyanis a követendő gazdasági-társadalmi modell, vagyis a csatlakozás az EU-hoz széles társadalmi konszenzuson alapult. Egyelőre azonban úgy néz ki: Magyarország nem tudja kihasználni az uniós tagságból adódó lehetőségeket, hiszen rendszerváltó „bezzegországból” a régió sereghajtójává vált. Ha így megy tovább, a félperiféria stagnáló országa maradunk, ahol mindig komoly gondot fog okozni a gyerekszegénység, a rossz minőségű egészségügyi ellátás, és elenyésző lesz az európai összehasonlításban versenyképes diplomák száma. Ligeti azért megjegyzi: még nincs minden veszve, de az utóbbi öt-nyolc év tapasztalatai egyelőre nem adnak okot reményre.

Magyarország – kormánya révén – 2012 óta tagja a nemzetközi Nyílt Kormányzati Együttműködés kezdeményezésnek. A nemzetközi szervezet azonban nemrég kilátásba helyezte a magyarok tagságának felfüggesztését – egyebek mellett a szabadon burjánzó korrupció miatt.