Vona beszólt Orbánnak: a javulás jelei sem látszódnak
Míg az ellenzéki pártok „lehúzták” az Orbán-kormány száz napját, addig egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 57 százaléka elégedett a kabinet eddigi tevékenységével.
- Orbán nem a valóságról, hanem a fejében lévő utópiákról és néhány féligazságról beszélt – így reagált Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek a kormány első száz napját értékelő beszédére. Mesterházy a féligazságok közé sorolta a kétmillió forintos bérplafont, amely nem vonatkozik az állami cégek vezetőire. Orbán kisebb államra vonatkozó észrevételéről elmondta, sokkal több állami vezető van, így sokkal többe kerül az adófizető állampolgároknak az állam fönntartása.
Mesterházy szerint nem a rendőrségnek adott több pénzt Orbán, hanem a személyes testőrparancsnokának gyártott egy "tízmilliárd forintos homokozót", miközben a közbiztonságból hiányzó forrásokat is ebben a nagyságrendben jelölte meg korábban.
Az MSZP elnöke szerint Orbán került a beszédében több fontos témát. Így nem beszélt, a devizahitelesek problémáinak a megoldásáról, arról, hogy miért nem kapnak béremelést a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók. De arról sem ejtett szót, vajon a miniszterelnök egyetért-e államtitkárával, aki bohócnak nevezte azokat, akik ezt a kérdést egyáltalán föl merik vetni.
A Jobbik konkrétumok nélküli, politikai közhelygyűjteménynek tartja Orbán Viktor kampánybeszédét. Vona Gábor pártelnök által jegyzett közlemény szerint álságos az a bejelentés, hogy a kormány tagjai az eddigi gyakorlattal ellentétben nem csak négyévente találkoznának a választókkal, s emiatt tovább folytatják a Fidesz-kampányban megindított Nemzeti Konzultáció rendezvénysorozatot. - Az emberekkel történő konzultációhoz azonban magukkal az emberekkel kellene beszélgetni a valós problémákról, nem pedig a Fideszhez közel álló, Kötcséről is ismert belterjes társasággal – fogalmazott Vona, aki szerint Orbán Viktort az elmúlt 100 nap kommunikációjából jól felkészítették tanácsadói, de a jövőről - akár a következő 100 napról - nem beszélt. Szerinte a rend és közbiztonság pedig nemhogy két hét, még száz nap alatt sem állt helyre, a javulás jelei sem látszódnak. A Jobbik hiányolta, hogy a miniszterelnök nem ejtett szót a multinacionális tőke előjogainak eltörléséről és a közteherviselésben való nagyobb mértékű részvételéről sem. A Jobbik az "Éljen a valóság!" szlogen helyett azt üzeni a kormány tagjainak, hogy éljenek a valóságban.
Ugyanakkor a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a kabinet száz napjával a válaszolni tudók 57 százaléka elégedett. A kormány eddigi munkájával leginkább a megyeszékhelyen, illetve a megyei jogú városban élők (62 százalék), valamint a 60 évnél idősebbek elégedettek (62 százalék). Fontos elmozdulás, hogy míg az utóbbi években a megyei jogú városok lakói általában szkeptikusabbak voltak az országos átlagnál a Fidesszel szemben, mára ez a tendencia megfordult. A kormánypártok szimpatizánsai elégedettek áprilisi döntésükkel, hiszen 78 százalékuk támogatja a kormány munkáját, sőt a Jobbik-szimpatizánsok 32 százaléka, az LMP-szimpatizánsok 33 százaléka és a szocialista tábor 27 százaléka is inkább elégedett az elmúlt száz nap kormányzati teljesítményével.