Volt egyszer egy KDNP

- E témakörről értekezett nemrégiben az ÉS-ben is.

– Két adatot tettem egymás mellé. Az egyik: csökkent a történelmi egyházak híveinek a száma, köztük a katolikusé másfél millióval. A másik: a Medián szerint a választók fele leváltaná a kormányzatot, mégsem az ellenzékben látják az alternatívát. Változatlanul a Fidesz vezet, nagy előnnyel. A hívők számának csökkenése valószínűleg arra vezethető vissza, hogy olyan kereszténységfogalom terjedt el Magyarországon, amely teljesen beállt egy bizonyos politikai vonalra – amivel viszont a vallásos emberek egy el nem hanyagolható része nem tud azonosulni. Sajnálatos, hogy ezt a szűkre szabott, Orbán Viktor által propagált kereszténységfogalmat nemegyszer tényszerűnek tekinti az ellenzéki oldal is, és olyan – a Fidesz forgatókönyvének megfelelő – szerepkörbe sodródik, amely tovább növeli a félreértéseket. Éppen ezért a jelenlegi ellenzéki összefogásnak nincs értékelhető mondanivalója a hívő emberek számára.

- Ön a HVG-ben korábban arról írt, hogy a Fideszt balról nem lehet legyőzni, az csak valamilyen jobbközép tömörülésnek sikerülhet.

– Mindenesetre a jelenlegi kormányt leváltani szándékozó, széles körűnek hirdetett összefogásban szerepelnie kellene egy jobboldali erőnek is, ha már egyszer az ellenzék a magyar demokrácia megmentőjeként akar fellépni. Vagyis ha a következő parlamenti választás nem a két egymással szemben álló politikai oldal szokásos versengéséről szólna, hanem annál egyetemesebb és alapvetőbb célok megvalósításáról.

- A Népszavában megjelent írásából kitetszően már megelégedne azzal is, ha az ellenzéknek legalább a miniszterelnök-jelöltje jobboldali lenne. S ki legyen az?

– Ugye nem várja tőlem, hogy miniszterelnököt jelöljek?

- Zászlót bontott Bokros Lajos pártja, amely okkal nevezhető jobbközépnek.

– Amit ő meghirdetett, az egy konzervatív-liberális irányzat. A hazai jobboldali szavazók számára a liberalizmus nem igazán mozgósító erejű. Másrészt: hangsúlyosan gazdaságpolitikai programmal nem lehet választásokat nyerni Magyarországon. A retorika hihetősége számít, amit ideológiai elvekkel kell megalapozni. A gazdasági program jelentősége csak a kormányzás során mutatkozik meg, a választási kampányban jóval kevésbé. Most elsősorban a Fidesznek a centrális programját kell megcáfolni, amely azt hirdeti, hogy keresztény és nemzeti. Hiszen egyik sem: nem keresztény és nem nemzeti.

- S ha ez ennyire számítana, vajon melyik formáció léphetne a jelenlegi helyébe? A jobboldali szavazóknak egy önálló kereszténydemokrata párt lehetne alternatíva? Vagy netán keresztényszocialista? Ön 2006-ban, a választások után alapított egy ügyesen titkolt pártot: a Magyar Keresztényszociális Uniót.

– Megvan most is.

- Sokra nem ment vele. De miért is hozta létre az MKSZU-t?

– Azért, hogy legyen itt valamilyen más típusú keresztény politika is. Barankovics István a második világháború után írt a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjainak egy levelet, amelyben ismertette pártpolitikai elképzeléseit. Bemutatta a Demokrata Néppártot, amelyet a mostani KDNP az elődjének nevez. A háború előtti keresztény kurzushoz köthető politikai formációkat elutasítva csak egyetlen pártnak a hagyományát tartotta folytathatónak, a Giesswein Sándor vezette keresztényszocialistákét. Barankovics ebben a szellemben használta híres győri beszédében az evangéliumi szocializmus kifejezést.

- A KDNP alakulása idején felvetődött: a Keresztényszocialista Párt nevet viseljék, de a szocialista szó „rossz” csengése miatt elvetették ezt az elnevezést.

– Így van. És Barankovics István Demokrata Néppártjára akartunk az elnevezéssel utalni. Akkor ezen sokat vitatkoztunk. Én a keresztény jelzőt elhagytam volna. Ma már nem hagynám el. Éppen azért, mert hibás keresztényfogalom rögzült a közvéleményben, a közéletben – mégpedig a Fidesz–KDNP magatartása következtében. A Jobbik föltűnésével ez tovább erősödött.

- A Fidesz a parlamentben inkább a gazdasági vonalat viszi, az ideológiai természetű kérdéseket rábízza a KDNP-re. Például családügyeket vagy éppenséggel az oktatást, amelyeken erős vallási beütés érződik.

– Nagyon rosszul teszi egy párt, ha valamilyen vallást vagy ideológiát adminisztratív eszközzel akar érvényre juttatni. Ha egy vallási meggyőződés alapértékeit kisajátítva fanatikus erőszakossággal lép fel. Ezért is mondom, hogy az a keresztény felfogás, amelyet ők képviselnek, nem felel meg annak, ami a kereszténység belső indítéka és értékrendje alapján elvárható.

- Önt először 1995-ben választották elnökké, aztán többször is. Egy alkalommal Semjén Zsolt volt az ellenjelöltje, aki alaposan „megszorongatta”.

– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy annak ellenére sem tudott velem szemben győzni, hogy még püspöki támogatást is kapott. Az egyik megyés püspök írt egy Semjén mellett érvelő levelet, amelyet állítólag nem a nyilvánosságnak szánt, de a Magyar Nemzet előzékenyen közzétette a tisztújítás előtt. Sem a püspök, sem a napilap eljárását nem kívánom minősíteni, csak annyi fűznék hozzá, hogy Semjén Zsolt akkori programbeszédében mélyen hallgatott eredeti szándékáról, amelynek tartalma most már mindenki előtt világos: a Kereszténydemokrata Néppártot föláldozni a saját és néhány hozzá közel álló személy politikai karrierje érdekében.

- Ön szerint az ominózus levél a megyés püspök személyes véleménye volt, avagy a klérusé is?

– Nem tudom. Nem kérdeztem meg tőlük. Azon túl, hogy igyekeztem megtartani a KDNP önállóságát, volt még egy bűnöm: nem akartam egyházi pártot. Nézze meg a nyugati demokráciákat, ott föl sem merül az egyházi hierarchia pártpolitikai befolyásának a kérdése! Nálunk azonban az említett „keresztény kurzus” már a maga korában is túlhaladott hagyományt teremtett. Mintha a keresztény-keresztyén egyházak érdekképviselete vagy szakszervezete lenne a KDNP.

- Végső soron a kilencvenes évek közepén a Fidesz foglalta el a hazai kereszténydemokrácia vezető státusát, az ezt képviselő pártok pozícióját is. A Magyar Demokrata Fórum és a Kisgazdapárt már sehol sincs, Semjén Zsolt azonban megőrizte a pártját, annak nevét, amely önállóan már rég eltűnt volna, és ez – szigorúan politikailag – eredmény, még ha jelenlétet jószerével csak rögeszmés ügyekben tud is felmutatni a KDNP.

– Valóban azt tartja eredménynek, hogy rögeszmés ügyek fedőneve lett a KDNP? Én ezt nem tartom eredménynek. Azzal is vitatkoznék, hogy a párt önállóan rég eltűnt volna. Mindaddig, amíg perek tucatjával el nem lehetetlenítették a helyzetünket, a Kereszténydemokrata Néppártnak nagyon szépen növekedett a támogatottsága. 1995 végén, de még 1996-ban is az összes közvélemény-kutató cég tíz százalék fölött mérte a pártot. Most egy olyan stáb vezeti, amely teljes mértékben hozzákötötte magát a Fideszhez. Ez igen kényelmes állapot, dolgozni sem kell érte nagyon, s kapják a funkciókat. Cserébe a Fidesz jobboldali párt lett, jól jött neki egy konzervatív, magát világnézetinek definiáló alakulattal a szövetség.

– A Kereszténydemokrata Néppártból kizárt képviselők delegációja először az MDF-nél jelentkezett. Az elutasítás után ült be a leszakadó KDNP-sek zöme a Fideszbe. Voltaképp ők legalizálták annak kereszténydemokrata irányultságát.

– A Fidesz jobboldalra történő átjövetelét még az MDF készítette elő. Már akkor elérték, hogy a Fidesz vezetőit meghívják az Európai Demokrata Unió tanácskozásaira megfigyelőként, amikor a párt még a Liberális Internacionálé tagja volt. De én is ültem a Konrad Adenauer Alapítvány elnökségében az egyik oldalamon Orbán Viktorral.

- Hogyan lehetett a Fidesznek ilyen erős potenciálja a kilencvenes évek közepén a jobboldalon?

– Az MDF későn vette észre, hogy a Fidesz politikai céljainak az eszközeként használja. Az erőviszonyok teljesen eltolódtak. Kimerítő vitát folytattam annak idején a Fórum akkori elnökével, Für Lajossal, hogy a volt koalíciós partnereik helyett miért a Fidesszel készítették elő a jobboldali összefogást. Ők alkották ennek a tömörülésnek a magvát, és ők akarták meghatározni a résztvevők körét. A KDNP-re számítottak, de a Kisgazdapártot kihagyták. Mégsem utasítottam el eleve ezt a „Polgári Szövetség” néven szereplő kezdeményezést. Sőt a jobboldali együttműködés lehetőségéről közös sajtótájékoztatót is tartottam Orbánnal a Lendvay utcában.

– S miután szétszakadt a KDNP?

– A ’98-as választások finisében felhívott Orbán Viktor, ám személyes beszélgetésre már nem került sor.

- De hát akkor már az MKDSZ-esek benne voltak a tervezett frakcióban.

– Ennek ellenére hívott.

- Azt akarta, hogy legyen még egy kis küzdelem a kereszténydemokraták között?

– Nem hiszem. Inkább bizonytalan lehetett a választások kimenetelében.

- Elküldte Deutsch Tamást is Csurka Istvánhoz.

– Hozzám Nemeskürty Istvánt küldte.

- És?

– Még egyszer mondom, attól a pillanattól kezdve, hogy érzékeltem a Fidesz politikájának máig jellemző sajátosságait, igyekeztem minél nagyobb távolságot tartani, és arra törekedtem, hogy a még gyanútlan politikustársaimat is ilyen irányba befolyásoljam. Be kell vallanom, nem sok sikerrel. A 1998-as választási vereségünk után a Fidesszel koalícióra lépő MDF és a Kisgazdapárt vezetői számára hihetetlennek tűnt, hogy mint a KDNP, ők is kiszorulhatnak a parlamentből. Hogy ami késik, nem múlik.