Soron kívüli vizsgával segítettek egy helyettes államtitkárnak Völner Pálék, aki később a Legfőbb Ügyészségre került

A lehallgatott telefonbeszélgetésekből kiderül, Bodnár Bence, 2018 és 2019 között hivatalban lévő helyettes államtitkárnak Schadl és Völner segített soron kívül letenni a végrehajtói vizsgát.

2023. március 1., 10:54

Szerző:

Soron kívüli vizsgával segítettek egy Bodnár Bence nevű kormányhivatalnokot végrehajtói vizsga letételében Völner Pál és Schadl György, derült ki lehallgatott telefonbeszélgetéseikről készült jegyzőkönyvekből. A Telex szerint Bodnár 2018 és 2019 között a Pintér Sándor-vezette Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkáraként dolgozott, 2019 augusztusában innen távozott.

A kérdéses végrehajtói szakvizsgájára 2021 októberében került sor, és az akkor még államtitkár Völner azzal hívta fel előtte Schadl Györgyöt, aki akkor még a Magyar Bírói Végrehajtói Kar elnöke volt, hogy

„Még egy név beúszott. (…) Valami Bodnár Bence nevű. Aki a BM egy fontos emberének a kabinetjében van” 

– a továbbiakban pedig azt kérte Völner Schadltől, hogy soron kívül intézkedjen a sikeres vizsga érdekében.

Az összejátszást az is megerősíti, hogy a végrehajtói vizsgabizottság egy tagja, Jeney Orsolya telefonon ugyancsak megkérdezte Völnert az október 14-i vizsga előtt, „ki az, aki figyelmet érdemel”.

A vizsga Bodnár Bencének ilyen előzmények után természetesen sikerült is. Ugyanakkor a történet itt még nem ért véget.

Kiderült ugyanis, hogy Bodnár a végrehajtói képesítés szívesség-alapú megszerzése után, 2022. decemberében éppen a Polt Péter-vezette Legfőbb Ügyészségen helyezkedett el mint a Közérdekvédelmi Főosztály munkatársa.

Mindez pontosan az után egy évvel történt, hogy az ügyészségnek éppen ez a szerve Schadl és Völner ellen is vádat emelt.

(Kiemelt kép: 168.hu montázs. Fotók forrása: Miskolci Egyetem, MTI)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.