Nemcsak kinevezéseket intézhetett Völner kenőpénzért cserébe

Újabb ügyek írhatók Völner számlájára.

2021. december 15., 07:36

Szerző:

A korrupciógyanúba került fideszes Völner Pál államtitkár mentelmi jogát kedden függesztette fel a Parlament, mivel az ügyészség szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) előzetesben lévő elnöke, Schadl György 39 millió és 254 millió forint közötti összegekért cserébe kínált végrehajtói kinevezéseket. Ebből a pénzből 2018 májusa és 2021 júliusa között összesen több mint 80 millió forintot adott Völner Pálnak, hogy az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként elintézze az említett ügyeket.

A Völner Pál ügyeit összegző, a parlament mentelmi bizottsága által benyújtott határozati javaslatból kiderül, hogy a végrehajtói korrupciós ügyeken túl egy meg nem nevezett személy azt kérte Schadl Györgyön keresztül, hogy az államtitkár mielőbb intézze el a kunszentmiklósi Matrix Oktatási Központnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kiállítható engedélyeket.

Amennyiben sikerrel járnak, az ismeretlen közvetítő és Schadl 150 millió forinton osztoztak volna oly módon, hogy Völnernek is jutott volna belőle 

– írja a Népszava.

Az ügyben az államtitkár több ITM-es és Emmi-s hivatalnokkal is tárgyalt, de a tárcák nem árulták el, hogy konkrétan kik ezek a hivatalnokok és milyen jogcímen egyeztettek Völnerrel.

Ennél azonban egy nagyobb volumenű ügy is szerepel a bizottsági összefoglalóban. Egy, a hazai közbeszerzésekben is érintett, spanyol-osztrák bányamultin keresztül szeretett volna nagyobbat szakítani Völner és Schadl. Tervük szerint a Völner lakhelyén, Nyergesújfaluban bejegyzett, Lábatlanon mészbányát üzemeltető Calmit Kft. megvásárolja egy Schadl nevén lévő cégtől a „belső égésű benzin üzemű motorból átalakított vízüzemű motor” terveit. A következő lépés pedig az lett volna, hogy az államtitkár az ITM-nél kilobbizza, hogy a tárca kiírjon egy  egymilliárd forintos pályázatot „csökkentett szén-dioxid-kibocsátásával járó építőanyag gyártására”, amit ők nyertek volna meg. A vádhatóság leirata szerint a Calmit illetékesei tudták, hogy valójában nem tudnák teljesíteni a vállaltakat, de az államtitkár ezzel nyugtatta őket:

„miután a pályázatot már megnyerték, senki nem fogja ellenőrizni azt, hogy valójában volt-e reális esély a pályázatban megjelölt eredmény elérésére vagy sem.”

Az irat szerint Völner lobbizott Steinre Attilánál, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárnál, továbbá Süli János paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternél is. A Népszava szerint viszont nem találni nyomát, hogy az állam kiírt volna végül egy ilyen pályázatot. Az üggyel kapcsolatban a lap felkereste az érintett tárcákat, de azok egyelőre nem válaszoltak kérdéseikre.

A Calmit Kft. tulajdonosa egy osztrák cégen keresztül egy spanyol cégóriás, a Grupo Calcinor és az osztrák multi, a Schmidt Holdinghoz tartozó Baumit Gmbh. A lap szerint az orsztrák multi nagy haszonélvezője építőipari alapanyag-beszállítóként a magyarországi közbeszerzéseknek „Az osztrák multi jócskán részesedik építőipari alapanyag-beszállítóként az itteni közbeszerzésekből, így például a nemrég uniós pénzből kiírt „önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése« nevű pályázatba beleírták, hogy a falak és a lábazat hőszigeteléséhez eleve csak »Baumit vagy azzal egyenértékű” szigetelőanyaggal lehetett pályázni” – írják.

Továbbá a Calmitnak is van állami bevétele, mivel 2006 óta a Fővárosi Közterület Fenntartónak szállít égetett meszet évente százmilliós értékben. A lap az osztrák multi magyar leányvállalatainak is elküldte a kérdéseit, de még tőlük sem kaptak választ.

(Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.