Visszavonhatja Gömbös Gyula díszpolgári címét Szeged városa
Tóth Károly szocialista képviselő kezdeményezéséről pénteken szavaz a városi közgyűlés.
2011 után nyújtotta be ismét Szeged Megyei Jogú Város közgyűlésének Gömbös Gyula egykori miniszterelnök díszpolgári címének visszavonásáról szóló javaslatát az MSZP-s Tóth Károly. 2011. május 27-én a testület a jobboldali képviselők szavazataival elutasította a kérdés napirendre vételét, amit az MSZP, a Szabad Város Egyesület és az LMP támogatott – írja a
Szegedma.hu.Az akkor kirobbant vitában Tóth Károly azt mondta: Gömbös Gyula nyíltan és veszedelmesen antiszemita volt, közvetett felelőssége vitathatatlan a magyarországi zsidók meggyilkolásában és Magyarország második világháborús hadba lépésében. 1944. június 25. és 29. között kilencezer szegedi zsidót hurcoltak el, közülük kétezren soha nem térhettek haza. Haág Zalán (KDNP), a kulturális bizottság elnöke viszont úgy érvelt, ha ma kellene dönteni Gömbös Gyula díszpolgári címéről, nem támogatná, hogy odaítéljék az elismerést az egykori miniszterelnöknek, Gömbös Gyulát azonban 1935-ben választották szegedi díszpolgárává. A szegedi közgyűlés három kritériumhoz kötötte a korábban odaítélt díszpolgári címek visszavonását: a cím odaítélésének időpontjában Magyarország nem volt szuverén állam, az érintettek közreműködtek magyar hazafiak kivégzésében és felléptek az ország önrendelkezése ellen. Gömbös Gyula esetében nem áll fenn ez a három követelmény, és az 1936-ban elhunyt politikusnak nem róhatók fel a nyolc évvel halála után történtek.
Tóth Károly előterjesztésében most azt írja: a holokauszt emlékévében „erkölcsi kötelességünk” a szegedi halálvonatok áldozataira is emlékezve eltörölni Gömbös díszpolgári címét. Német- és olaszbarát külpolitikája, „szélsőjobboldali, vezérelvű, antidemokrata és antiszemita politikája hozzájárult a magyarországi zsidóellenesség erősödéséhez, ami néhány év múlva, 1944 nyarán a magyarországi zsidóság jelentős részének deportálásában, majd fizikai megsemmisítésében meghatározó szerepet játszott. Gömbös Gyula közvetett felelőssége ebben vitathatatlan” – jelenti ki az MSZP-s politikus, aki ezúttal minden bizonnyal számít(hat) a szegedi közgyűlés baloldali többségének támogatására.
Az 1932 és 1936 közötti kormányfő történelmi-politikai szerepének megítéléséről legutóbb Orosházán folyt heves, országos médiaérdeklődést kiváltó pártpolitikai csörte. A Békés megyei városban 2002-ben az MSZP-s testületi többség olyan határozatot hozott, hogy Gömbös „az adományozást (1932 – a szerk.) követő életszakaszában méltatlanná vált” a díszpolgári címre, majd 2010-ben a jobboldali dominanciájú képviselő-testület törölte ezt, kvázi „visszaállította” Gömbös Gyula díszpolgárságát.
Az egykori miniszterelnök egyébként Szeged és Orosháza mellett többek között Debrecen, Esztergom, Szentes, Gyula és Zala díszpolgára is jelenleg.