Világszám

– Zambesi, gyere ide! – négyméteres kerítés tetején ülve nyújt banánt a zsiráfnak Richter József Junior.

Tevék, lámák sereglenek köré, nagy nehezen Zambesi is mozdul.

– Elkényeztettük. Ha olyanja van, hiába hívom, a füle botját sem mozdítja. Pedig a banán extra csemege, általában zöldséget kap.
Budapest közelében, Szadán, a Magyar Nemzeti Cirkusz állatainak téli szálláshelyén vagyunk. Negyven ló, hat elefánt, nyolc teve, zsiráfok, zebrák, lámák élnek itt vegetáriánusokhoz illő békességben.

A főnök, Joci, így szólítja mindenki, fotózáshoz tereli elénk az elefántokat. Kimba a legszelídebb: azonnal forog, két lábra ül, emeli az ormányát.

– Kicsik voltak, amikor idekerültek, szinte mindennap foglalkozunk velük. Szandra filmsztár, negyvenéves, harmincnyolc éve él a családdal, Kimba huszonöt esztendeje érkezett. Az elefánt a cirkuszvilág legintelligensebb állata, mindent ért, sosem felejt. Akit nem szeret, tehet bármit, nem fogadja el. Én még a gondolataikat is ismerem – mondja Richter Junior. – Sokan hiszik, hogy a cirkuszokban rosszul bánnak az állatokkal, miközben van ilyen is, olyan is, épp úgy, mint a kutyatartók között. Mi nem titkolunk semmit, itt mindegyik állat kap vitamint, zöldséget, gyümölcsöt, a lovak tápot.
Joci zsiráfos mutatványát finomítja már évek óta.

– Zambesit és testvérét, Bobot idomítom, őket is kiskoruk óta ismerem. Úgy jutottam hozzájuk, hogy összebarátkoztam egy német szafaripark vezetőjével, idejött, felmérte a körülményeket, közölte a feltételeit, aztán amikor felépítettük a zsiráfházat, visszajött ellenőrizni. Zsiráfot tanítani képtelenség, legfeljebb szoktatni lehet, ráadásul kizárólag étellel. Türelemjáték. Ma megsimogatom a fülét, holnap a nyakát, harmadnap vagy engedi, hogy a lábához érjek, vagy nem. Van úgy, hogy visszafelé haladunk. Egy éven át csak bement a porondra, körbenézett és kiment. Most, két év után ott tartunk, hogy felállok terpeszben két elefánt hátára, a két zsiráf körbevágtat a porondon, aztán ezek a négyméteres állatok lehúzzák a fejüket, és átbújnak a lábam alatt. Ezt a világon senki más nem tudja.
Akadt pár egyedülálló produkció a családban. Joci apja, Richter József a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója volt a közelmúltig, felesége, Carola, Joci édesanyja a híres német Renz cirkusz igazgatójának lánya. Lovas akrobaták voltak mindketten. Korábban Richter József igazgatta a Magyar Nemzeti Cirkuszt, aztán ahogy a Fővárosi Nagycirkuszhoz került, 2013-ban a fiának adta át a vállalkozás vezetését. Joci hetven ember főnöke, plusz a zenészeké, az állatápolóké és a szervezőké. Sikeres műsorokat visz porondra, sorra dőlnek a nézőszámrekordok.

Épp apja fővárosi nagycirkuszi direktori szobájában vagyunk. A falon körben fotók.

– Azon a felvételen látható a mi világszámunk. Sétapálcán, egy kézen állás az egy lábon álló, körbe forgó Szandra fején, aki aztán rádobbant egy ugródeszkára, a feleségem szaltózik, én a vállamra fogom, s mindezt biztonsági öv nélkül – magyarázza az idősebb Richter. – Később ugyanezt megcsináltuk három emberrel és három elefánttal, ketten szaltóztak egyszerre! Bejártuk vele a világot, ez a fotó New Yorkban, a Madison Square Gardenben készült. A mai napig senki nem tudja utánozni.
Büszke. Jászai Mari-díj, Magyarország Érdemes Művésze és számos nemzetközi elismerés birtokosa.

– Ezen a képen Jean Marais-vel, ezen meg Roger Moore-ral vagyunk, több akciófilmes jelenetében részt vettünk. A Polipkában egy vár ostromában szerepeltünk a feleségemmel és három elefánttal: cirkuszi jelenettel indul a film, amelyben egy bohóc megszökik Kelet-Németországból, vízen, szárazföldön menekül, még egy üvegajtón is átesik. A sztori szerint a gonoszok atombombát akarnak robbantani, miközben a cirkuszban megy a parádé, majd összecsapnak az orosz és az amerikai ügynökök. A végén Roger Moore, azaz James Bond természetesen megmenti a világot.
Nézzük tovább a fotókat.

– Amott Flórián fiamnak 2013-ban Balog miniszter átadja a Jászai Mari-díjat.

Flórián tizenöt évvel idősebb Jocinál, feleségével együtt ő is világhírű lovas akrobata. Tíztagú zsokécsoportja a cirkuszművészet történetének első magyar Arany Bohóc díjasa, most épp külföldön turnézik.

Idősebb Richter felesége, Carola is szívesen emlékszik vissza az aktív cirkuszos időkre:
– Az elefántos számot tényleg mindenhová kérték. Japán, Szingapúr, Tajvan, Kuala Lumpur, az Egyesült Arab Emírségek, egész Észak-Amerika hajóval, mi aztán tudjuk, mi az utazás.

A Richter családnak már 1821-ben saját, fából épült cirkusza volt Berlinben, a brandenburgi kapu mellett. Jobbára cirkuszdinasztiák tagjaival házasodnak, így szállt generációról generációra a mesterség. A nagyapa, Richter József cirkuszát a kommunizmusban elvette az állam, ebből lett a Fővárosi Nagycirkusz. Az „öreg” maradt a „cégnél”, fia, idősebb beszélgetőtársunk, Richter József már a kilencvenes rendszerváltás után alapította az említett Magyar Nemzeti Cirkuszt.

Joci immár a nyolcadik generációs cirkuszos, 1992-ben született az angliai Swansea-ben – szülei épp ott turnéztak. Élete első három évét Angliában töltötte, aztán apjáék lezárták az aktív artistaéletet, hazatértek. Zuglóban megalapították a Richter Hotelt, most is vezetik.

– Cirkuszosok és állatok között nőttem fel – mondja Richter József Junior. – Képtelen voltam nyugton ülni, de a szüleim a cirkusz területén nem engedtek egyedül mászkálni, ezért megbíztak egy lányt, hogy kövessen és a távolból figyeljen. A vadállatokhoz csak apám engedélyével közeledhettem, persze ettől még megesett, hogy az elefánt ormányán hintáztam. Amikor szegény állatot megcsíphette valami, odalegyintett az ormányával, én meg repültem pár métert.

A cirkuszszezon, vagyis március és október között Joci a családdal turnézott, csak télen járt iskolába. Amúgy magántanuló volt, tanára lakókocsiban utazott velük, délelőttönként ott tartott órákat, aztán tanév végén jöttek az iskolai vizsgák.

– A testnevelés volt a kedvencem, brillíroztam, iskolacsúcsot futottam, versenyekre neveztek. Érdekelt a történelem is, de más nem nagyon. Délutánonként én voltam a reklámgyerek, felültem az elefántra, mutattam a többieknek, hogy megy ez.
Hatéves korától telente a Honvédban talajtornázott, turné közben artisták, akrobaták pallérozták: hamar meglett a flikflak és a szaltó.

Hogy legyen valami változatosság, apja minden városban levitte a helyi teniszklubba.

– Bejött. Tizenkét évesen komolyan ráfeküdtem a sportra, tehetségesnek tartottak, napi négy-öt órát edzettem. Olyan jól ment a tenisz, hogy a kedvéért elhagytam a cirkuszt. Budapesten maradtam a nagymamámmal. Ifiben nyolcadik helyen álltam a magyar ranglistán, de egy idő után nem bírtam az edzés-verseny monotonitását. Aztán egy vereség után azt mondtam: elég. Tizenhét voltam, azt hittem, a cirkuszban négy-öt év kihagyás után nincs jövőm. Egy-egy flikflak miatt olyan fájdalmaim voltak, mintha a derekamat törték volna.
Másként alakult.

– A Flórián-csoportból sérülés miatt kiesett egy artista, én meg beugrottam a helyére lovas akrobatának. Átvettem a trükkjeit, szép lassan egyre több mindent csináltam: felugrás a vágtató lóra, állva, ülve lovaglás, ilyenek. Kínkeserves munkával hoztam be a lemaradást. Másfél év múlva a cirkusz műszaki vezetője is én lettem. Amikor az akkori sztár, a nálam tizenöt évvel idősebb bátyám 2010-ben úgy döntött, hogy külföldre szerződik és viszi a csoportját is, két lánnyal és Szandrával, az elefánttal meg a tevékkel, lovakkal megalakítottam a Richter-csoportot, saját lovas akrobata csapatomat. Ma már a világon egyedülálló számokra vagyunk képesek: a flikflakot és a szaltót négyen, vágtázó lovakon hajtjuk végre, vállamon áll a partnerem, őt átdobom a másik lóra, biztonsági öv nélkül. Egy nemzetközi fesztivál előtt nyolc táncossal bővítettük az akkor négytagú csoportot. Így teremtettünk az előadásainkon igazi csárdáshangulatot. Tánccal, hatalmas magyar zászlóval lovagolunk körbe, óriási siker. Ezerötszáz ember kétszer-háromszor állva tapsolt, még most is libabőrös leszek, ha rágondolok. Ilyen alig adatik meg az életben. Ezért kaptuk az Arany Pierrot díjat, amit Budapesten magyar még sosem nyert meg.

Hobbiból még néha teniszezik, és szereti a szép autókat.

S hogy ne szakítsa meg a tradíciót, ő is német cirkuszdinasztiából nősül. Pár hónapja előadás közben kérte meg a német Merrylunak, a Casselly dinasztia világhírű tagjának, a kézegyensúlyozó és lábbal nyilazó, 23 éves „gumitestű íjásznőnek” a kezét.

– Másfél éve, a nemzetközi cirkuszfesztiválon ismerkedtünk meg, ellenfelek voltunk, végül mindketten aranydíjasok lettünk. Leszereltem a konkurenciát – nevet Joci. – Nagy álmom, hogy húsz-harminc év múlva lesz egy szafariparkom itt, Magyarországon, ahol a cirkusz után boldogan, nyugodtan élhetnek az állatok.

Így legyen.