Világnadrág

Heltai András

Kolumbusz kétségkívül vitorláshajón érkezett Amerikába, de csak hasonlított a vitorlavászonhoz a denim nevű sűrű sávolykötésű anyag, amelyből egy nevadai szabó 1873-ban szegecsekkel erősített munkanadrágokat varrt. A lexikonokban az áll, hogy az elnevezés a szövet francia eredetére utal: „serge de Nîmes”, Nîmes-ből, a jeans pedig a másik városra, ahol először készítettek ilyen nadrágot: mármint az olasz Genovára, amelyet franciául G?nes-nek hívnak.

Hát nem. Amint illetékesek, a Levi Strauss farmergyár, valamint a párizsi Divatmúzeum irataiból megtudhatjuk, denimet már a 17. századtól gyártottak Angliában, nem csak nadrágra, bútorhuzatra is, és azért adták el francia anyagként, mert így többet lehetett a „serge de Nîmes-ért” kapni. Amely egyébként selyemből és gyapjúból készült, ellentétben a vászondenimmel... Hogy még bonyolultabb legyen: az angolok már a 18. századtól gyártottak egy jean elnevezésű tartós ruhaanyagot is. New York-i boltok 1849-ben jeanből készült kabátokat, mellényeket, zakókat hirdettek.

Hogy azután a denimnadrágokból jeans és világsiker lett, az a Bajorországból a 19. század derekán, húszévesen Amerikába vándorolt Loeb Straussnak köszönhető, aki utóbb, ismeretlen okból vette fel a Levi keresztnevet. Féltestvérei már textil- és ruhakereskedők voltak New Yorkban, s az ifjú rokon pár év után önállósította magát. Irány San Francisco, az aranyláz városa, ahol sok pénzt lehet keresni. Keresett is. Hogy mennyit és miként, nem tudjuk, mert az 1906-os nagy földrengésben és tűzben elégett cégének minden irata. Az viszont bizonyított hogy nem ő „találta fel” a világ leghíresebb nadrágját, hanem a már említett szegény nevadai szabó. Szegecselt munkanadrágja jól fogyott, de nem volt annyi pénze, hogy felfuttassa a boltot. Így fordult a vagyonos San Franciscó-i textil-nagykereskedőhöz, Strauss pedig ráérzett a nagy boltra.

Szabadalmaztatták az elnyűhetetlen nadrágot, s a többi, mint mondani szokás, már történelem. A Levi’s-féle nadrágokat vitték, mint a cukrot, és amikor Strauss 1902-ben meghalt, virágzó céget hagyott unokaöccseire, a négy Stern fiúra. Nadrágjaikat mindenki hordta a Mississippitől nyugatra, a farmernadrág munkaruhából a független amerikai életmód, a szívós férfiasság jelképe lett. Terjedt a híre, de aki a kontinensország keleti részén ilyenre vágyott, annak nyugatra kellett utaznia, mert az ötvenes évekig még csak ott volt kapható. Az új nemzedék, amely később farmert húzott, úgy érezhette, része a westerneknek: oly bátor és férfias, mint John Wayne vagy Gary Cooper és társaik. 1930-tól a hózentrágert öv váltotta fel, majd nagy újdonság volt a cipzár bevezetése 1954-ben. A puhány keletiek kedvéért, akik rühellték, hogy csak gombolós sliccel készült a nadrág.

Mindenki ebben járt ugyan, de amikor Bing Crosby vadászat után jeansében akart bejelentkezni egy elegáns vancouveri szállodába, a portás elutasította az alulöltözöttnek minősülő vendéget. Szerencséjére a londiner felismerte Amerika legnépszerűbb énekesét, így kapott szobát, sőt később remekbe szabott szmokingot is Levi Strausséktől – farmeranyagból.

Az ötvenes évek a nagy népszerűség ellenére kikezdték a jeans jó hírét: miután az emberek látták a tévében, amint a rendőrök mindegyre farmert viselő fiatalokat vesznek őrizetbe, mert részegen randalíroztak, karamboloztak, sok iskola igazgatója eltiltotta a gyerekeket a farmernadrágnak – mint a rendbontás, a szabados magatartás jelképének – viselésétől. A Levi’s országszerte hirdetésekkel vágott vissza: „A jeans a megfelelő nadrág az iskolába” – állt a plakátokon, az újságokban. „Lehet, hogy önöknek San Franciscóban vagy máshol nyugaton az, de biztosíthatom, hogy az ország keleti részén, különösen pedig New Yorkban, iskolában ilyet viselni rossz ízlésre mutat” – írta a cégnek egy felháborodott mama. Kisebbségben maradt. Egy 1958-as lapjelentés szerint „az amerikai fiatalok mintegy 90 százaléka az ország legtöbb vidékén az ágy és a templom kivételével mindig jeanst visel”.

A Strauss cég 1960-tól overall helyett immár jeansnek nevezte és árulta nadrágjait. A név ezentúl minden kendervászon, sávolykötésű nadrágra vonatkozott, bármilyen volt is a szabása, és készült az anyagból mellény, zeke, szoknya, miegymás. Ekkor kezdődött a farmer igazi hőskorszaka: a hatvanas évek amerikai (és európai) egyetemistái abban tüntettek a faji egyenjogúságért, a háborúk ellen – a kormányok szemében a nadrág mintegy jelképe volt a tiltakozásnak, a lázadásnak a hatalom, a hagyomány, a tekintély ellen.

Addigra már világdivat volt a kék nadrág. Az elsőket drága pénzért vették, csencselték európaiak, (emlékszünk még a mi kelet-európai történetünk eme fejezetére), a japánok akár bőrkabátot, selyemruhát adtak az amerikai katonáknak egy Levi’sért vagy Wranglerért. Brit fiatalok a kikötőben vártak az új amerikai szállítmányra és helyben megvették a nadrágokat, mielőtt azok még boltba kerültek volna. Így régi európai anyagból készült viselet lett az amerikai életforma jelképe, amiben persze nem kis szerepe volt a tépett-festett jeansöltözékekben fellépő rockbandáknak is. S miután mindenki az egyennadrágot hordta, kellett-illett megkülönböztetni: díszíteni hímzéssel, folttal vagy akár lyukkal. A Levi’s „dekoráltjeans”-pályázatára kétezernél több nadrág fotója érkezett, a legjobb „alkotásokból” rendezett kiállítás másfél évig járta az amerikai múzeumokat.

Európa némi késéssel kapcsolódott be. Földrészünkön először német gyárban, 1948-ban készült jeans, a Mustang. Nőknek Európában csak 1953-tól gyártottak farmert, Amerikában sem sokkal hamarabb, az ötvenes évekig „unisex” volt az öltözék. Később az egész világ felkapta és követte a mindenkori jeansdivatot. Spanyolországban a Lois, Angliában a Lee Cooper, olasz földön a Rifle szállt be – sok más cég mellett – a versenybe. Volt sikkes trapéz-, lovagló-, répa- és csőnadrág, volt (és sajnos van) jó bőre szabott, idétlen buggyos, azután jöttek a gyárilag mosottak, kövön koptatottak, fakítottak, amelyeket drágábban lehet eladni. A nem előremosott, rongált nadrág „beavatása” egész szertartás lehet. Puhítja persze a vásznat a többszöri mosás, de az igazi, ha az ember nadrágjában merül a tengerbe vagy fürdőkádba, a testen szárított, így testhezálló „denim” még vonzóbban jeleníti meg az alakot.

Az ipar halad, a vászon mellett, helyett volt (korábban) poliészter, napjainkban pedig használatos természetes szál és rugalmas műszál keveréke, amellyel a nők egyfajta külső harisnyanadrágként bújhatnak aranyásók, cowboyok, vasútépítők hajdanvolt viseletébe. Amely már kerülhet annyiba, mint egy szép ruha vagy kabát, ha „designer” jeansra van igény, rajta, Armani, Joop és társaik címkéjével. A fakóra koptatott luxusfarmerek (és a többi) gyártása egyébként súlyosan környezetterhelő és -szennyező. Nemcsak igen sok víz kell hozzá, de a homoksugárral való kezelés bányászbetegséget, szilikózist okozhat. Miután török üzemekben korábban 54 ilyen munkából eredő halálesetet regisztráltak, immár javarészt alacsonyan fejlett és kevéssé ellenőrzött országokban készül a világ majd másfél százada oly népszerű nadrágja.