Videó: a fideszes Budai Gyula megpróbálta visszalökni a szocialista Kunhalmi Ágnest a szerdai parlamenti káoszban

Ráadásként Orbán Viktor testőrei az ülésterembe rohanva mindenkit félrelöknek.

2018. december 13., 14:50

Szerző:

Nyilvánosságra hozott az MSZP a Facebook-oldalán egy fotósorozatból összeállított videót, amelyen a rabszolgatörvény botrányba és csalásba fulladó szerdai parlamenti szavazása előtti egyik fontos mozzanatot dokumentálta. Amikor a KDNP-s Latorcai János az ülés elnökeként, házszabály-ellenesen elkezdte levezetni az ülést és a szavazásokat a fideszes padsorok közé bújva, a szocialista Kunhalmi Ágnes és más ellenzéki képviselők megpróbáltak odamenni Latorcaihoz, hogy ebben megakadályozzák. A fideszesek azonban felsorakoztak, és testükkel állták el az útjukat. A Fidesz ökle, Budai Gyula azonban túl messzire ment.

„Be akartam menni a két padsor között a társaimmal Latorcaihoz, de Budai, ahogy szaladtam, elém állt és meglökött, Lázár János nyugtatta Budait, hogy nehogy több történjen a részéről. Amikor érezte, hogy ezt nem kellett volna, egyből azt üvöltötte, hogy én ütöttem meg. Notórius hazudozó” - írta közösségi oldalán Kunhalmi.

A videó megtekintése alapján kijelenthető, hogy Budai valóban határozottan, már-már durván állította meg az elszántan előretörő Kunhalmit.

Budai a hvg.hu-nak azt mondta, hogy megfogta Kunhalmi kezét, aki el akart menni mellette, hogy elvegye az ülést vezető Latorcaitól a mikrofont. A fideszes képviselő szerint Kunhalmi úgy rántotta ki a kezét, hogy közben orron vágta őt. „Maga jött a kezemnek” – kiabálta Kunhalmi eközben Budai állítása szerint.

Egy másik mobilos felvételen az látszódik, hogy miközben Kunhalmi és Budai egymással van elfoglalva, egyszer csak berontanak a terembe Orbán Viktor miniszterelnök testőrei, és mindenkit villámgyorsan eltakarítanak az útból.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.