Vészhelyzet miatt kényszerleszállást hajtottak végre Budapesten

Budapesten szakította meg útját az Air Serbia Bécs és Belgrád között közlekedő JU 601-es számú járata.

2022. szeptember 23., 16:02

Szerző:

Pénteken délelőtt fél 11 után Budapesten szakította meg útját az Air Serbia Bécs és Belgrád között közlekedő JU 601-es számú járata – írta az airportal.hu. Az ATR 72-600-as légcsavaros repülő személyzete vészhelyzetet jelentett, mert füstöt jeleztek a biztonsági rendszerek. 

A gép Sárvár térségében fordult Budapest irányába, és megkezdte a süllyedést. A pilóták háromnegyed 11 előtt néhány perccel biztonságosan leszálltak a budapesti repülőtér 1-es futópályáján, ahol tűzoltók már várták a gépet. A repülőt átvizsgálták, mielőtt a számára kijelölt állóhelyre kísérték.

A leszállás után – a gép és a futópálya átvizsgálásáig – a repülőtér rövid ideig nem indított és fogadott repülőgépeket. A Budapest Airport azt közölte, minden utast épségben a 2B Terminálra szállítottak. Az utasokért a légitársaság mentesítő járatot küld.

(Kiemelt képünk illusztráció: Utasok a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2020. április 21-én. Fotó: Anadolu/AFP | Kurucz Arpad)