Veszélyes lejtőn

- Magyarországon valójában már megkezdődött a választási kampány. Mit gondol: szabad, demokratikus választásra számíthatunk-e?

– Semmiképpen sem szeretnék beavatkozni a választás előkészületeibe. Remélem, hogy a magyarok úgy érezhetik majd, a kormány tiszteletben tartja akaratukat, tisztességes és demokratikus választás lesz. Persze én is tudatában vagyok: az új választási törvényt is az egyet nem értés, a lezáratlan viták szellemében fogadták el, ami nem a legjobb út a demokratikus véleménykifejezés felé.

- Mindenesetre Magyarországot ön működő demokráciának tartja.

– Természetesen. Ezt senki sem kérdőjelezi meg az Európa Tanácsban. Mi abban szeretnénk segíteni, hogy az önök hazája ne kerülhessen olyan csúszós lejtőre, amelynek az alján már valami más van, nem demokrácia. Ezért fontos az alkotmányos berendezkedés, a pártatlan kontrollt biztosító intézmények rendszere, a független média. Ha ezek az intézmények sérülnek, akkor a demokrácia jövője is veszélybe kerül.

- Ön a jövő kihívásáról beszél. De mit gondol a jelenről?

– Leginkább az nyugtalanít, hogy Magyarországon sérült a fékek és ellensúlyok rendszere. Aggaszt a kétharmados többség mértéktelen bevetése az alkotmány sorozatos módosítására és a sarkalatos törvények elfogadására. Nagyon fontos lenne olyan szabályozás megalkotása, amely a média szabadságát biztosítja ahelyett, hogy éppen azt veszélyeztetné. Fontos, hogy a bíráskodás rendszere független legyen a törvényhozástól, ne veszélyeztesse a hatalom megosztását.

- Tudja, ha Orbán Viktor itt ülne, vehemensen állítaná: egyetért önnel mindabban, amit fontosnak nevezett. Azt mondaná, hogy Magyarországon igenis működik a fékek és ellensúlyok rendszere, szabad a média, és függetlenek a bíróságok. Hogy Magyarország mindenben megfelel a jogos kívánalmaknak, és bár nem mindenben értünk egyet az unió intézményeivel, alkotmánymódosításokkal az ő elvárásainak megfelelően korrigáltunk minden lényeges elemet. De hozzátenné: Magyarország nem hagyja magát! Nem kérünk egy olyan Európai Unióból, amelyben a hatalmasok visszaélnek erejükkel. Mi most olyan új modellt hozunk létre, amely egyszer példa lesz más uniós államok számára is. Igen, sok mindent másképpen csinálunk, mint azt az eurokraták szeretnék! Erre ön hogyan felelne?

– Úgy, hogy természetesen lehet bizonyos dolgokat másképpen csinálni. Csakhogy volt idő, amikor Magyarország kérte felvételét az Európa Tanácsba, majd az Európai Unióba. Senki sem erőltette be az országot az európai intézményekbe. A magyarok kívánsága volt, hogy csatlakozni szeretnének. Akkor azt vállalták, hogy betartják az emberi jogok, a demokrácia, a jogállamiság alapvető szabályait. Amíg az ország tagja ezeknek a szervezeteknek, addig a kormányoknak nincs joguk arra, hogy pillanatnyi kedvük szerint alakítsák ezeket az előírásokat. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatait be kell tartani, és be kell tartani az alapvető uniós szerződések előírásait is. Ez nem kívánságműsor. Természetesen egy kormány kipróbálhat járatlan utakat, de ha önök figyelmesen elolvassák az Európa Tanácstól és a Velencei Bizottságtól érkező ajánlásokat, akkor láthatják, hogy az európai államok közössége komoly veszélyt jelez.

- Milyen veszélyt?

– Sok ország esetében láttuk már, hogyan vezetett ez belharcokhoz, majd az emberi jogok sérelméhez, a szabadság korlátozásához, a demokrácia megrendüléséhez, hogy a politikai elit egymással viaskodó erői képtelenek voltak az alkotmányos alapelvek ügyében megegyezni. Egyikünk sem akarja, hogy ez Magyarországon is megtörténjen.

- A lakosság természetesen nagyon erős felhatalmazást ad egy kormánynak akkor, amikor az kétharmados többséggel kerül hatalomra. Az üzenet egyértelmű: sokan változást akartak.

– Annak azért érdemes tudatában lenni, hogy a kétharmados felhatalmazást valójában a választók 52 százaléka adta abból a 60 százalékból, amely elment szavazni. De akárhányan voksoltak is a Fideszre: a demokrácia nem arról szól, hogy a győztes mindent visz. Ellenkezőleg. A rendszernek úgy kell működnie, hogy egyetlen párt semmiképpen se kényszeríthesse rá önérdekét az egész országra. Éppen ez a legfontosabb üzenete a jelentésünknek is.

- Ha már szót ejt a jelentésről: tudja-e, miért lépett vissza a legutolsó percben raportőrtársa, a cseh Jana Fischerová?

– Nem tudom. Azóta sem találkoztam vele, többé nem jött el egyetlen ülésünkre sem.

- Ez csalódás volt az ön számára?

– Persze. És az egész monitoringbizottság számára is – hiszen fontos alapelv, hogy mindig két jelentéstevő legyen. Érthető, hogy elkeseredtem, hiszen érdemi vitákat folytattunk minden egyes megállapításról, nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, intenzív és nagyon alapos eszmecserék után együtt fogalmaztuk meg a végkövetkeztetéseket. Aztán néhány órával a vita előtt egyedül maradtam.

- Vannak, akik tudni vélik, hogy Fischerová néppárti nyomásra lépett vissza.

– Én ezt nem tudom. Nem kaptam semmilyen értékelhető magyarázatot.

- Úgy látom, az önök jelentése nagyjából megbukott, amikor a közgyűlés elutasította, hogy Magyarországot megfigyelés alá vonja. Miért alakult így?

– Kétségtelen, hogy a küldöttek nem akartak hivatalos megfigyelési eljárást indítani. De nagyon komoly erők vonultak fel, hogy Magyarország esetében egyáltalán ne fejezzük ki aggodalmunkat. És nem így történt. Mert az elfogadott határozat majdnem egyenértékű a megfigyeléssel. Az Európa Tanács úgy döntött, hogy szoros figyelemmel követi a magyarországi fejleményeket.

- Ez mit jelent ebben az esetben?

– Azt, hogy ismét jelentéstevő figyeli a politikai fejleményeket, a kultúra és a média ügyeit, a bíróságok helyzetét.

- A többség miért utasította el a hivatalos megfigyelést?

– A képviselők nagy része semmilyen megfigyelést sem akar, a legvehemensebbek azoknak az országoknak a küldöttei voltak, amelyek maguk is a szégyenpadon ülnek. Oroszország és Törökország például szenvedélyesen kiállt Magyarország mellett, az uniós országok közül Bulgária és Románia is a magyar kormány mellett kardoskodott. Természetesen számíthattak a Fidesz pártcsaládjának, a Néppártnak a támogatására is. Ilyen körülmények között a szoros megfigyelésről szóló határozatot én az aggodalom igen súlyos kifejezésének tartom.

- Az alapkérdés valójában az: az európai országok közössége képes-e bármilyen hatást gyakorolni egy olyan uniós országra, amelyben veszélybe kerül a demokrácia?

– Persze. Nagyon kemény szankciókra van mód. Akár egy-egy ország szavazati jogának megvonására is.

- Ugyan! Ez olyan bomba, amely nem arra való, hogy használják, ezzel csak fenyegetőzni lehet.

– Kétségtelen, hogy ez a legkeményebb eszköz. De aki figyel az Európai Parlament munkájára, tudhatja: intenzív munka folyik annak érdekében, hogy a bombán kívül más eszközök is rendelkezésre álljanak. És senkinek sem ajánlanám, hogy lebecsülje a folyamatos viták jelentőségét, a negatív közvéleményt. Hogy mást ne említsek: melyik az a befektető, amelyik szívesen viszi a pénzét olyan országba, amelyet folyamatosan kipellengéreznek az uniós parlamentben vagy az Európa Tanácsban?