Véres, rejtélyes hármas gyilkosság Makón
Három holttestet találtak egy makói családi házban, az elsődleges adatok szerint erőszakos bűncselekmény áldozatai lettek - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
A bejelentés szombaton este érkezett a rendőrséghez - mondta a helyszínen Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A helyszíneléskor két nő és egy fiatalabb férfi holttestére bukkantak. Az áldozatokon szúrt és vágott sérülések voltak.
A holttesteket az áldozatok egyik hozzátartozója találta meg. A bűncselekmény okáról a rendőrség jelenleg nem tud felvilágosítást adni - közölte a szóvivő.
Az esettel összefüggésben a rendőrség keresi a ERE-658-as forgalmi rendszámú Opel Astra személygépkocsit. A szóvivő azt kérte, hogy aki bármilyen felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a rendőrség 107-es segélyhívószámán.
Jelenleg a helyszíni szemle, az adatgyűjtés, a tanúkutatás, és az eset körülményeinek felderítése folyik. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - tette hozzá Szenti Szabolcs.
A Makó belvárosához közeli utcát, ahol a hármasgyilkosság helyszíne található a rendőrök mindkét irányból teljes szélességében lezárták.