Végtelenségig titkolózó az egészségügy, de talán most kiderül, hol, hogyan gyógyítanak
„Feltüntettük egy térképen, hogy a fővárosban és a megyékben hogyan alakult 2013-ban a daganatos megbetegedések előfordulási gyakorisága, az általuk okozott halálozás, valamint ezek viszonya. Súlyos szűrési vagy ellátási problémákra figyelmeztet, hogy számos megyében ugyan kevesebb a megbetegedés, mégis magasabb a halálozás az országos átlagnál. Ezekben a megyékben – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Nógrád, Baranya, Somogy és Komárom-Esztergom – vagy későn fedezik fel a daganatos betegségeket, vagy nem megfelelően látják el a betegeket, de nagy valószínűséggel mindkét hiányossággal számolni kell” – idéztünk korábban egy statisztikát Ádány Róza egyetemi docenstől. Később egy konferencián Bidló Judit, az egykori OEP ártámogatási főosztályvezetője állt a szakma elé az egyes onkológiai osztályok jelentősen eltérő túlélési mutatóival és gyógyszerfelhasználási gyakorlatával, ami valóságos cunamit indított el.
Idehaza ezek az aránytalanságok véletlenszerűen derülnek ki, miközben tőlünk nyugatabbra nyilvánosak az ilyen mutatók. A közvélemény elé tárt adatokból tudhatjuk, hogy az egyes országokon belül bizonyos ellátások esetében milyen eltérések alakultak ki. Angliában például négyszeres a különbség a bypassműtétet követő túlélésben a legjobb és a legrosszabb mutatók között, Amerikában ötszörös a szülészeti komplikációkban, Németországban 18-szoros a csípőműtét utáni megismételt operációkban, Dániában pedig 24-szeres a vastagbél-operációt követő halálozásban. Nyilvánosak a műhibák és minden olyan rendkívüli esemény is, amely eltér a megszokott, a szakmailag elvárható menettől. Nyugaton természetes, hogy ezeket nyilvánossá teszik, sőt az orvosok, az intézmények maguk jelentik ezeket, illetve olyan ösztönzőket építenek a rendszerbe, hogy mindenki okuljon a történtekből. Elsősorban nem a bűnöst hibáztatják, inkább azt szankcionálják, ha valaki eltitkolja az ilyen eseményeket.
Magyarországon egyelőre nincs hasonló, átlátható minőségi kontrollja a gyógyításnak, miközben nagyon is számít, melyik országrészben, melyik városban, melyik kórházban vesszük igénybe az ellátást. Természetesen mindenki tudni szeretné, milyen esélye van a gyógyulásra. Vannak általános minőségi szempontok, amelyek minden osztályon mérhetők, és visszajelzést adnak a vezetőségnek, az orvosoknak. Hogyan alakul a fertőzések száma? Bizonyos műtéti beavatkozások után hányszor lép föl szövődmény? Milyen az újbóli operációra szoruló betegek aránya? Csakhogy még ezek a hiányos mutatók sem publikusak. Nincsenek nyilvános adataink a klinikai eredményekről, az életminőség-javulásról sem. Nem az őszinteség, inkább a hárítás és a tagadás jellemző a magyar egészségügyben. Ennek folyományaként bulvárhírek és botrányok kísérik az előforduló hibákat, miközben azok akár természetes velejárói is lehetnek a betegellátásnak.
– A jövőnk az értékalapú egészségügy, amely ma már minden fejlett országban evidencia. Mivel egyre többet költünk a gyógyításra, egyre fontosabb, hogy a befektetett költségekért érzékelhetően jobb eredményeket, jobb életminőséget is kapjunk – mondja Hegedűs Zsolt, a korábban tíz évig Angliában praktizáló ortopéd sebész, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke, aki szeretne széles körű szemléletváltást hozni a hazai rendszerben. – A szűkre szabott források hatékony felhasználása érdekében szükség van a szakmai eredmények és a betegek visszajelzéseinek nyilvánosságára. Ez azonban nem csak nálunk probléma, még például Németországban is hatalmas különbségek vannak. Két német kórház teljesítményét összehasonlítva azt látjuk, hogy például a prosztatarák kezelésében az ötéves túlélési arány nagyjából azonos (96 és 97 százalék), de a betegséget kísérő – a betegek számára fontos életminőségi tényezőnek számító – inkontinencia, illetve impotencia az egyikben 56, a másikban pedig 17 százalékban fordult elő. Tehát a prosztatarákot szinte azonos arányban élték túl a páciensek, de nagyon nem mindegy, hogy utána pelenkával kell-e élniük a vizelet-visszatartási problémák miatt, vagy éppen a szexuális életük megy tönkre. Ha a beteg döntési helyzetben lenne, ezeket a szempontokat is figyelembe vehetné. Erre a világ számos pontján már lehetőségük van a pácienseknek, míg idehaza nincs. Nyugat-Európában nyilvánosak a bekövetkezett „nem kívánatos események”, a műhibák, a panaszos levelek, de kikerülnek az internetre a betegek elégedettségi mutatói is, mert a transzparenciát az eredményes és hatékony gyógyítás sarokkövének tartják.
Hegedűs Zsolt egy svéd példát is említ. A skandináv országban létrehoztak egy úgynevezett szívregisztert, amelyben minden adatot kötelező feltüntetni a különböző orvosi beavatkozásokról. Amíg ezeket az eredményeket titokban tartották, nem volt különösebb változás a minőségben, de amint publikussá tették az adatokat, drasztikusan javultak az eredmények.
– Ha kinyitjuk a kapukat, és össze tudjuk hasonlítani a feldolgozott és hitelesített eredményeket, akkor senki sem szeretne utolsó lenni – magyarázza Hegedűs Zsolt. – Ha ötven kilométerrel odébb bizonyítottan jobbak az eredmények, akkor az érintett orvos elgondolkozik, mit kellene másképp tennie. A nyílt rendszer a legjobb gyakorlat elterjesztésére ösztönöz. Magyarországon például egyre nő a kórházi fertőzések száma, miközben bizonyítottan nagy eltérések vannak a hasonló ellátási területtel rendelkező kórházak között. A fertőzések visszaszorításában komoly segítség lenne a területi különbségek elemzése. Pillanatnyilag azonban ott tartunk, hogy egy civil szervezet próbálja kiperelni a kórházakra lebontott adatokat. A nyilvános adatokból megismerhetők lennének a legjobb gyakorlatok is, amit aztán a finanszírozásban kellene honorálni. Az egyik ilyen ösztönző lehetne, ha az adott intézmény megkapná a megfelelő mennyiségű pénzt az ellátásra, ami magában foglalná a teljes kivizsgálást, a műtétet, a kontrollvizsgálatokat, a rehabilitációt, viszont a korai szövődmények költségeit is a kórháznak kellene kigazdálkodnia. Tehát akkor járna jól, ha minél kevesebb szövődménnyel dolgozna. Egy másik megoldás az úgynevezett legjobb gyakorlat tarifája: mondjuk tíz százalékkal több pénzt kapna az az intézmény, amelynek mérhető eredményei a kiemelkedő vagy a jó kategóriába esnek.
Egyéni értékelés
A minőséget leíró adatokat auditálni kell. A tervek szerint ezt az orvosokra is kiterjesztenék, akiknek – ha működési engedélyüket meg akarják hosszabbítani – be kellene mutatniuk munkájuk minőségének jellemzőit. Mindez ugyan plusz adminisztrációt jelent, viszont nagyobb biztonságot nyújt az intézménynek és a betegeknek is. Látják ugyanis, hogy az adott orvos milyen eredményességgel végzi a munkáját bizonyos szakterületen. Például hogy a sebész keze alól kikerülő páciensek életminősége mennyit javult a műtét elvégzése után. Az így kialakuló tiszta helyzet pedig a finanszírozás újragondolásához is segítséget adhatna. A MedicalOnline információi szerint a nemzeti betegbiztonsági stratégia 2018 végére készül el, a projektben azt is vizsgálják, hogy a PRO – az előrelátható technikai, logisztikai és szociális akadályok ellenére – milyen feltételekkel vonható be a hazai minőségbiztosítási rendszerbe.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályától kapott válasz szerint „az államtitkárság valamennyi programjának fókuszában a betegbiztonság erősítése szerepel”. Ennek egyik eleme például az is, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár személyesen kereste meg Hegedűs Zsoltot, és kérte, hogy dolgozza ki a PROMS betegvisszajelzési rendszerét.
Angliában jelenleg 22 betegségcsoportban és egészségügyi beavatkozásnál fektették már le a legjobb gyakorlat tarifájának elvét. Ennek alapján aki jól teljesít, több pénzt is kap. Hegedűs Zsolt szerint idehaza is el kell jutnunk oda, hogy ne szégyelljük, de főként ne titkoljuk, ha valami rosszul működik vagy hibát követünk el. Az első lépés egy olyan értékelési rendszer bevezetése, amely javíthatja az orvos-beteg kommunikációt és segítheti a döntéshozatalt a gyógyításban. Az úgynevezett „beteg által jelentett állapotváltozás” segítségével a páciens a terápia több pontján – előre meghatározott, szakmailag ellenőrzött kérdéssor alapján – értékeli a saját állapotát.
Az értékorientált egészségügyi ellátás egyik legfontosabb kezdeményezése egy nemzetközi kutatókból és klinikusokból álló konzorcium, az ICHOM nevéhez fűződik. Ez a nemzetközi szervezet azért alakult, hogy világszerte elősegítse a betegek által jelentett állapotváltozás szabványosított mérését és nyilvánosságát. Olyan méréseket készít, illetve javasol az egyes betegségekről, amelyek elsősorban a betegek számára fontosak. A fejlett országokban már jól működő gyakorlat segít az orvosoknak, hogy releváns adatokra alapozva tudjanak kommunikálni a betegekkel az adott betegségről. Az idén év végéig elkészülő, az ICHOM által kidolgozott szakmai kérdőívek és javasolt elemzések lefedik majd az emberiséget érintő betegségek több mint felét.
