Nem kell többé a villanyóra leolvasással vacakolni!

Nincs többé óraleolvasás. Mintegy 10,1 milliárd forintból több mint 165 ezer új okosmérőt telepít szolgáltatási területén az E.ON Hungária Csoport. 

2024. április 5., 19:16

Szerző:

A fogyasztóknak már nem kell a villanyóra leolvasással bíbelődniük, hiszen az új okos mérőórák már képesek arra – szemben a hagyományos fogyasztásmérő berendezésekkel – hogy leolvasásuk távolról is lehetséges legyen – írja az Index. Több mint 10 milliárdos beruházással fejlesztik a magyar villamosenergia-hálózatot. Az E.ON több mint 165 ezer okosmérőt telepít szolgáltatási területén. A magyar hálózat már ott tart, hogy amikor süt a nap, akkor – a Paksi Atomerőművel kiegészítve – fedezni tudja a hazai fogyasztást – derül ki az Economx tudósításából. 

A készülék által az E.ON-hoz küldött adatok révén a hibák felderítésében és javításában is új lehetőségek nyílnak.„ Az okosmérők a napelemmel rendelkező háztartások számára is nélkülözhetetlenek, segítségükkel az áramfelhasználás mellett az esetleges betáplálás is nyomon követhető” – hangzott el a beruházás csütörtöki bejelentésén. A projekt Széchenyi Terv Plusz keretében meghirdetett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzügyi forrásainak felhasználásával, a magyar kormány előfinanszírozásával és támogatásával valósul meg.

Nincs többé villanyóra leolvasás 

„Fontos mérföldkő ez a fejlesztés, mely nem csak az ügyfelek kényelmét növeli, de támogatja a felelősségteljes energiafogyasztás kultúráját, ami a fenntarthatóbb energiafogyasztást tesz lehetővé” – fogalmazott Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója. Elmondta azt is, hogy az infrastruktúra fejlesztése általában a színfalak mögött történik, a fogyasztók ezt nem látják, mégis ez az elosztóhálózatok, valamint magának az energiaátalakulásnak a gerince. Ezek a fejlesztések egy modern, hatékony, digitális hálózat előfeltételei. A hálózatfejlesztésekről elmondta, hogy az E.ON összesen 1 milliárd eurót tervez befektetni közép távon.

Olcsóbb az okosmérő, mint a műanyag doboz, amibe beleteszik

A 10,1 milliárdos hálózatfejlesztés 165 ezer okosmérő telepítését jelenti, amiben a telepítés minden költsége benne van – persze bizonyos feltételeknek meg kell felelni. Ezt a két számot leosztva egymással az jön ki, hogy egyetlen mérő telepítése körülbelül 61 ezer forintba kerül – és ebben már benne van a mérőóra költsége is. Ez az összeg pedig nagyságrendileg kisebb, mint magának a mérőóra „helyének”, a „fogyasztásmérő szekrénynek” az ára, ami lényegében egy műanyag doboz. Ezt a dobozt mindössze néhány cég gyártja Magyarországon, ára pedig bőven 100 ezer forint felett van. A két ár közti jelentős különbözetet az adhatja, hogy olyan nagy mennyiségben rendelt be az E.ON okosmérőket, hogy a „mennyiségi kedvezmények” miatt alakulhatott ki ez a furcsa anomália – tudta meg az Economx a cég sajtótájékoztatóján.

Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a magyar energiarendszer megújításáról azt mondta, hogy a beruházások révén a magyar fogyasztók sokkal pontosabb információkkal rendelkeznek majd a saját fogyasztásukról, így sokkal tudatosabban tudják majd felhasználni az energiát. Elmondta azt is, hogy az E.ON hálózatfejlesztése uniós forrásokból valósul meg, amelyet a kormány előfinanszíroz, tehát nem várják meg, míg az uniós források megérkeznek.„Országszerte 20 milliárd forintból valósul meg az okosmérők telepítése, ez 290 ezer okosmérőt jelent, ennek több mint felét az E.ON adja” – fogalmazott az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.

Szerinte a nemzetközi geopolitikai helyzet nem könnyebbedett az elmúlt időszakban – háború, szankciós politika –, és ebben a környezetben kell megvalósítani a zöld átmenetet. „Nem csak megvalósítani, de fel is kell gyorsítani! Ebben nagyon nagy segítséget jelentenek az uniós források” – mondta az államtitkár. Erre az átmenetre több mint 2000 milliárd forintot fordítana a kormány – a fejlesztések főképp a villamos energiát és földgázt érintik.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:PATRICK PLEUL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)