Elbukta a pert Menczer Erzsébet, maradhat a vörös csillag a Heinekenen

2018. szeptember 6., 18:58

Szerző:

A sörösüvegen lévő vörös csillag miatt perelte be Menczer Erzsébet a Heinekent, mondván, az önkényuralmi jelkép használatával megsértik az ő személyiségi jogait. Arra hivatkozott, családja és maga is a kommunizmus üldözöttje, a rendszerváltás óta küzd az áldozatok emlékének megőrzéséért és a diktatúra szimbólumainak közéletből való kiűzéséért. A Fidesz többször is választást elvesztő politikusát egészen addig azért nem zavarta a csillag, amíg Lázár János vezetésével boszorkányüldözés nem indult a Heineken ellen az „Igazi csiki sör” miatt.

Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék elutasította a keresetet, ma pedig a Győri Ítélőtábla helybenhagyta az ítéletet, így maradhat a csillag a logóban – írja a 24.hu. A cég egyébként azzal védekezett, hogy a csillagnak, a mit 1889 óta használnak, semmi köze nincs a kommunizmushoz és a nemzetközi munkásosztályhoz, öt ága a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és a mágikus erőt szimbolizálja.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.