Vége a másoddiplomának?

Kivezetné a felsőoktatásból a költségtérítéses képzést a kormány a Magyar Nemzet információi szerint. A felsőoktatási dolgozók és a szakemberek szerint is a terv képtelenség,.

2011. március 4., 14:02

A Magyar Nemzet szerint a kedden benyújtott Széll Kálmán terv „apró betűs” része azt tartalmazza, hogy fokozatosan kivezetnék a felsőoktatásból a költségtérítéses képzést. A terv azzal indokolja a lépést, hogy „az oktatás szerkezete torz, az ágazat kínálata elszakadt az igényektől.” Azt is írták: „a fizetős kurzusok jelentős részben a felesleges kapacitások fenntartását szolgálják és súlyos terhet rónak az állami intézményrendszerre.”

A lap szakpolitikusokat is megkérdezett, akik szerint képtelenség, hogy a kormány valóban ezt tervezi: szerintük a passzus csak véletlenül kerülhetett be a programba. A Magyar Nemzet megkereste a felsőoktatási reform kidolgozásában főszerepet vállaló Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Miniszterelnökséget, ám – ahogy a lap írja – Szíjjártó Péter a miniszterelnök szóvivője kitérő választ adott az ügyben.


Korábban egyébként Hoffmann Rózsa a TV2-nek épp azt nyilatkozta, hogy a társadalom számára kevésbé fontos szakokat fizetőssé tennék, vagyis azokra a szakokra megszüntetnék az államilag finanszírozott helyeket.

A Magyar Rektori Konferencia elnöke, Sándorné Kriszt Éva a kiszivárgott tervezetre úgy reagált a Klubrádiónak: az állami intézmények komoly bevételre tesznek szert a fizetős szakokból , ráadásul a az sem igaz, hogy nem használják ki a kapacitásokat. Mi több, nagy az a igény is ezekre a képzésekre. Amúgy az elnök sem tartja elképzelhetőnek, hogy a kormány valóban meg akarja szüntetni a költségtérítéses képzést. Emlékeztetett, hogy ez a lépés ellentmond a Fidesz által is támogatott élethosszig tartó tanulásnak, ellehetetleníti a másoddiplomás és a céges képzéseket, illetve a külföldi diákok tanulását.

Már csak azért is érdekes elképzelés lenne elvenni a felsőoktatási intézményektől ezt a plusz bevételi forrást, mert néhány hete derült ki, hogy a felsőoktatási intézményektől jelentős támogatásokat vonnak el megtakarítás miatt. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke az eduline.hu-nak nyilatkozott a zárolásokról. Azt mondta: bár valószínűleg leépítésekre nem lesz szükség az egyetemeken és főiskolákon, de rendkívüli megtakarításokra igen.