Vége a Class FM-nek?

Úgy tűnik, hiába adta el Simicska Lajos a Class FM-et, nem hosszabbítják meg a rádió ősszel lejáró frekvenciaengedélyét, hanem pályázatot írnak ki.

2016. augusztus 1., 15:01

Új, országos kereskedelmi rádiós frekvenciaterv kidolgozására kérte fel a médiatanács a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hivatalát, miután idén novemberben az országos kereskedelmi rádió, a Class FM (ami egyébként a messze leghallgatottabb magyar rádió) határozott időre szóló jogosultsága hét év múltán lejár – áll az NMHH közleményben.

A médiatörvény szerint a jogosultság legfeljebb hét évre érvényes és egyszeri alkalommal – kérelemre – öt évre megújítható. Ezt a kérelmet a ClassFM tulajonosa, az Advenio Zrt. időben beadta, mégsem kapták meg az újabb öt évet.

Az Advenio egyébként Simicska Lajos tulajdonában volt, mivel azonban az Orbánnal összevesző üzletember tudta, hogy rádiója biztosan nem kap majd frekvenciaengedélyt, valamint hogy a rádió működését ellehetetlenítik,

a céget májusban eladta, így az a Sláger Rádió Zrt. és a Marquard Média tulajdonába került. (Az állami hirdetések elköltésének összehangolásáért létrehozott Nemzeti Kommunikációs Hivatal rövid idő alatt kihúzta a talajta Simicska-közeli médiaügynökségek lába alól. Az állami hirdetések aránya is drasztikusan csökkent a Simicska-médiumokban. Egy év alatt – 2014-ről 2015-re – a Class FM például elveszítette az állami hirdetéseinek 87 százalékát.)

Az NMHH közleménye szerint egyébként a frekvenciahasznosítás kivételes esete az, ha az addigi szolgáltató újabb időszakra megkapja a használat jogát. „A médiatanács ugyanakkor a médiaszolgáltatási jogosultságok megújítása során belátása szerint dönthet arról, hogy kíván-e élni a rendelkezési jogával, tehát hasznosítja-e a médiaszolgáltatási lehetőséget, és ha igen, akkor pályázati eljárást folytat-e le vagy változatlan feltételekkel megújítja a korábbi médiaszolgáltatási jogosultságot. Jelen esetben a kérelemnek nem adott helyt” – írják, jelezve, hogy a testület ezzel egy időben gondoskodott új pályázati terv kidolgozásáról.

Így az év végéig egy bővülő vételkörzetű, új szolgáltatás pályázható majd, így nyitva marad a kapu a Class FM szolgáltatójának is – indulhat a pályázaton.

A rádió – különösen legnépszerűbb műsora, a Morning Show – ugyanakkor állandóan büntetésben volt: a Class FM a médiatörvény hatálybalépése óta 12 alkalommal sértette meg a médiaigazgatási jogszabályokat, és büntette meg a szabálysértések miatt a Médiatanács.

Hosszú távra terveznek

A Class FM-et működtető Advenio Zrt. közleménye szerint bár az új tulajdonosok reménykedtek a kedvező elbírálásban, de a döntés ellenére továbbra is hosszú távon terveznek.

Véleményük szerint a frekvenciaengedély meghosszabbításnak sem szakmai, sem jogi akadálya nem volt, így a hivatalos döntés kézhezvételét követően először jogászaikkal vizsgálják meg a kialakult helyzetet, és ezt követően döntik el, hogy megfellebbezik-e a médiatanács döntését. Az viszont biztos, hogy Advenio Zrt. elindul az új pályázaton.