Váratlan leszállás a kecskeméti repülőnapon, vészhelyzet nem volt

A pilóták bravúrosan megoldották a feladatot.

2021. augusztus 29., 10:11

Szerző:

Szombaton negyed kettőkor váratlanul le kellett szállnia az egyik repülőnek a nyolc évnyi szünet után tartott kecskeméti katonai repülőnapon. Az egyik vidéki újság, a baon.hu azt írta, hogy vészhelyzet állt elő, ezt a szakújságíró kérdésünkre cáfolta. Bemutató közben leállt az Olasz Légierő F-2000A Eurofighter Typhoon egyik hajtóműve. A pilóta próbálta újra beindítani, sikertelenül, ezért a manővereket megszakítva a protokollnak megfelelően nekikészült a leszállásnak, és hidegvérrel, baj nélkül lehozta a gépet.

A 168 kérdésére Márványi Péter repüléssel foglalkozó szakújságíró, nyolc korábbi kecskeméti repülőnap helyszíni műsorvezetője elmondta: mivel a kérdéses harci gép kéthajtóműves, és a technikai hiba csak az egyiket érintette, az esemény nem tekinthető vészhelyzetnek, a pilóták minden hasonló típus esetén alapos kiképzést kapnak azügyben, hogyan kell reagálni az egyik hajtómű kiesésére, és hogyan kell biztonságosan leszállni egy hajtóművel. A nézők nem láthattak füstöt, és feltehetően többségük nem is vette feltétlenül észre, hogy probléma adódott, az „Eurokacsa” egyszerűen rövid idővel a repülése megkezdése után leszállt.

A bemutató programot tökéletes műszaki állapotban lévő repülőgépre tervezik, a látványosabb manővereket egy hajtóművel végre sem lehet hajtani, mert a gép tömegéhez képest lecsökken a tolóerő. Ezért ilyenkor természetes, hogy meg kell szakítani a programot és le kell szállni. Tehát, ha a két hajtómű közül az egyik leállt, és nem történt más probléma, nem gyulladt ki a hajtómű, a gép, az esemény nem nevezhető vészhelyzetnek, de az kérdés, hogy az érintett Typhoon a mai bemutatón repülhet-e. A kecskeméti közönségnek az sem jelent pótolhatatlan élmény-veszteséget, ha nem, mert a bemutató résztvevője egy másik Eurofighter is, a brit királyi légierő, a RAF gépe.

A kecskeméti portálnak az a megjegyzése viszont a közösségi portálokon kifejezetten rossz visszhangot keltett, hogy „Vészhelyzet és dráma nélkül nem is lenne az igazi egy ilyen nagy volumenű rendezvény”. Az eddigi kecskeméti repülőnapok történetében voltak technikai hibák, de „igazi” vészhelyzet, géptöréssel vagy személyi sérüléssel járó incidens nem fordult elő. A repülőnapok szervezésének része a rendkívül alapos biztonsági előkészítés is.

A Eurofighter Typhoon négy európai ország együttműködésében készült többfeladatú harci gép, a gyártók (Nagy Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország) mellett a szomszédos Ausztria, Szaúd Arábia, Kuvait, Katar és Oman rendszeresítette. Ausztriában csak elfogó vadászként alkalmazzák. Érdekessége a tervezésekor „népszerű” kacsa-elrendezés, a deltaszárny mellett egy a pilótafülke alatt elhelyezett előszárny látható, viszont a gépnek nincs vízszintes vezérsíkja, az elrendezés hasonló, mint a hazai légierő által is üzemeltetett JAS-39 Gripené. A Eurofighter, legalábbis a legutolsó sorozata, fejlett elektronikával rendelkező, potens konstrukció, azonban a fejlesztése nagyon elhúzódott, üzemeltetése pedig rendkívül költséges. Négy sorozatából összesen 660 példányt építettek, de az eredeti gyártók is már az utódtípusán dolgoznak.

(Kiemelt kép forrás: Eurofighter.com)

 

 

 

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.