Agrárminisztérium: az aszályhelyzet segíti a termelőket

A minisztérium szerint az augusztus végi agrárminiszteri bejelentéssel megkönnyítik a gazdáknak járó juttatások igénylését.

2022. augusztus 25., 11:14

Szerző:

Magyarország egész területére aszályhelyzetet hirdetett az agrárminiszter. A korábbi gyakorlattól eltérve, a már nyár végén kihirdetett aszályhelyzet megalapozza a kárenyhítési rendszerben az aszálykárok utáni kárenyhítő juttatás igénylését, és megkönnyíti a termelők ügyintézését az agrártámogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentéseknél is – jelentette be csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Országos aszályhelyzet

Az október 31-i törvényi határidő előtt jóval, a Földművelésügyi Értesítő LXXII. évfolyamának 2022. augusztus 19-i számában megjelent az agrárminiszter közleménye, amelynek értelmében a 2022. kárenyhítési évben Magyarország egész területén aszályhelyzet alakult ki, így az ország teljes területén bekövetkezett aszálykárok után lehet majd kárenyhítő juttatást igényelni a kárenyhítési alapból. A károsult termelőknek a jogosultsági feltételeknek is meg kell felelniük annak érdekében, hogy a kárenyhítő juttatást igénybe vehessék. Erről bővebb információ itt érhető el.



A minisztérium közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy az aszályközlemény megjelenése segíti a termelők ügyintézését is: az aszálykárok kapcsán az egyes agrártámogatási jogviszonyokból eredő kötelezettségek teljesítése alóli mentesülés érdekében a Magyar Államkincstárnak küldött vis maior bejelentéseket gyorsabban elfogadhatják. Az ehhez szükséges jogszabály-módosítás hamarosan megjelenik.

A XIV. hajd?n?n?si hagyom?ny?rz? arat?k tal?lkoz?ja - A

(Kiemelt kép: Nagy István agrárminiszter beszélget a XIV. hajdúnánási hagyományőrző aratók találkozóján a Magyarok kenyere programban gyűjtött búza ünnepélyes átadásán a Nyakas Farmon Hajdúnánáson 2022. július 9-én. MTI/Balázs Attila)

Az aszály miatt biztosított rendkívüli hitelmoratórium lehetősége, a biztosítási kárelőleg fizetés előírása, az öntözéshez kapcsolódó egyszerűsítések, és az új takarmányszállítási támogatás mellett az Agrárminisztérium minden olyan adminisztrációs könnyítést megtesz, ami segíti a gazdálkodók életét – hangsúlyozta az AM.

(Kiemelt kép: Kilátás a Somogy megyei Ságvárra. Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)