Van egy NB I-es klub, ami még nem fideszes kézben van, de Garancsi már érdeklődik iránta
Roderick Duchatelet tulajdonos megfelelő ajánlat esetén eladná az Újpest FC-t. Az egyik érdeklődő Garancsi István, a Mol Vidi FC jelenlegi elnöke – értesült a Magyar Nemzet.
Duchatelet a lap érdeklődésére elmondta, hogy húszmillió euróért megválna a klubtól. A belga üzletember amúgyis befektetési szándékkal vette meg a legősibb, 1885-ben alapított klubot. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy nemrég az érdeklődők között feltűnt Garancsi István, Orbán Viktor miniszterelnök „kötélbarátja” is.
A szabályok szerint viszont ugyanabban a bajnoki osztályban egy személy vagy gazdasági társaság birtokában nem lehet több klub, ezért az üzlet létrejötte esetén Garancsinak meg kellene válnia a Mol Vidi FC-től.

A lap megkérdezte Garancsit, de a Viditől azt a választ kapták, hogy
„az elnök úr úgy gondolja, jelenleg nincs olyan téma, amelyben meg kellene szólalnia”.
Roderick Duchatelet azt válaszolta az érdeklődésre, hogy nem hiszi, hogy nyár előtt sor kerül az eladásra. Hozzátette, hogy évek óta folyamatosan tárgyal érdeklődőkkel az eladásról.
– Most, hogy a klub minden szempontból jobb helyzetbe került, egyre inkább felkelti a befektetők érdeklődését. A magyar labdarúgás általános jó környezete ugyancsak serkenti a figyelmet
– nyilatkozta a tulajdonos.
Annyit elárult, hogy azért nem adta el eddig a klubot, mert az érdeklődők ajánlata nem egyezett az eladási árral.
– A befektetők spektruma a futballügynökségektől az Egyesült Államok pénzügyi alapjain át akár a különböző hátterű oligarchákig terjed, ezt látva azt gondolom, hogy a futballklubok értéke általában véve tartósan emelkedni fog
– nyilatkozta a az újra kormányszócsővé vált lapnak a tulajdonos.
Mivel a Budapest Honvédot is eladták, az Újpest maradt az egyetlen olyan NB I-es klub, amelynek tulajdonosa nem a Fidesz-közeléből érkezett. Egyelőre.