Magyarországra is betörhet az RSV-járvány

Nyugat-Európában egyre nő az RSV-s betegek száma, Magyarországon is erős járványra számítanak a szakértők.

2022. december 13., 11:09

Szerző:

Erősebb lesz idén az RSV, vagyis az óriássejtes légúti vírus Magyarországon az RTL-nek nyilatkozó szakértők szerint. Nyugat-Európában egyre nő a betegek száma, Németországban már alig jut hely a gyerekeknek a kórházakban.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint nálunk is sok betegre kell számítani. A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászai Klinikáján eddig egy gyerek került lélegeztetőgépre, ő is meggyógyult.

A vírus Németországban is komoly gondokat okoz, a gyerekosztályokon uralkodó helyzetet az egészségügyi miniszter aggasztónak nevezte. Az egyik kórház vezető orvosa azt mondta, minden évben előfordul az RSV vírus, de nem emlékszik az ideihez hasonló hullámra. Sok klinikán már nem tudnak több gyereket fogadni.

Az elmúlt évek távolságtartása és maszkhordása miatt idén Magyarországon is erősebb járványra számít a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.

Ijesztő a helyzet

Havasi Katalin, a szervezet elnöke a Híradónak azt mondta, számukra is ijesztő az idei helyzet.

Látva a németországi helyzetet, illetve Franciaországban is az emelkedő esetszámokat, arra számíthatunk, hogy ez hozzánk is ide fog érni, és várható, hogy nálunk is nőni fog az esetszám.

Az RSV, vagyis óriássejtes légúti vírus általában az egyszerű nátha tüneteivel, hőemelkedéssel, étvágytalansággal, orrfolyással jár együtt. Szapora légzés, zihálás, csillapíthatatlan köhögési rohamok esetén viszont azonnal orvoshoz kell vinni a kisgyereket.

(Kiemelt kép: A Heim Pál Gyermekkórház felújított épületének részlete a főváros VIII. kerületében, az Üllői úton. MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.