Válaszolt az ELTE BTK dékánja a 888 sztálini időket idéző feljelentősdijére
Csütörtökön derült ki, hogy az ELTE diákjai már 40 esetben nyomták fel a 888-nál azokat a tanáraikat, akiket túlságosan baloldalinak éreznek, a 444 pedig megkérdezte az egyetem vezetését, hgogy mit gondol a finoman szólva Fidesz-közeli portál sztálini időket idéző felhívásáról. Borhy László rektor nem válaszolt, Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja viszont igen.
„Az ELTE BTK intézményként politikamentes oktatási és kutatási tevékenységet folytat. Bármilyen etikai tekintetben kifogásolható esemény etikai eljárás keretében kezelendő. A kar vezetéséhez nem érkezett olyan etikai bejelentés, amely etikai eljárás megindítását indokolta volna. A védelem hallgatóinkat és oktató-kutatóinkat is megilleti. Az elmúlt napok sajtómegnyilvánulásait nem kívánjuk kommentálni, és névtelen sajtóbejelentéseket sem kívánunk kezelni”
– hangzik a levél, amelyet a dékán a portálnak küldött.
A sztálini időkkel vont párhuzam egyébként nem túlzás, a 888-at ugyanis legfeljebb a véleménynyilvánítás szabadsága zavarhatja. Arról nem is beszélve, hogy a főszerkesztő, G. Fodor Gábor afféle hadseregnek látja a portált. - Harcosok vagyunk, ez nem szégyen. (...) Ha kell, habozás nélkül lövünk - mondta a főszerkesztő, a fideszes agytröszt, a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnöke a Mandinernek adott áprilisi interjújában.