Vak komondorok

– Könyved bevezetőjében Kövér Lászlót idézed, aki szerint „el lett ez fuserálva”. Mit fuseráltunk el?

– Az egészet. A rendszerváltásnál úgy tűnt, lehet belőlünk egy nyugatias, szolidáris, békés, jólétben élő ország, ahol megfér egymással liberális és nemzeti, ahol, ha vannak is, közröhej kíséri az újnyilas és az újkommunista paprikajancsikat. Nem jött össze. Ami Kövérnek is fáj.

– Pedig neki is van része az elfuserálásban.

– Nem tagadja.

– A kötetet ajánló Rainer M. János történész azt írja, hazánkat ma vak komondorok őrzik.

– Meg valami olyasmit is ír, hogy a sajtó néha besegít a történetírásnak. Reménykedem, hogy ez a könyv több az interjúk összegénél. Amellett hogy mókás olvasmány, kicsit történelemkönyv, kicsit kortárs politikai-történelmi szereplők portrécsokra. Akik közt akad pár vak komondor is, de nem mind az.

– Ki nem?

– Igazából tisztán csak az asszonyverő Balogh József az. De ha nagyon akarom, még őt is megértem, sajnálom.

– Miért is?

– Mert élőhelyén, Fülöpházán érvényes alak. És az is érvényes, amit tett.

– Részegen összeverte a feleségét, aztán a család vak komondorára fogta az attakot, megjegyezve, hogy „Terike is ivott”.

– Aztán Fülöpháza újraválasztotta polgármesterének.

– Miért?

– Nyilván talpraesett földesura településének. Terike balesete előtt falunapot szervezett, tyúkot vágott, kakast kopasztott, kétszázötven kiló zúzát fordított ki és pucolt meg egyenként, hozzá diópálinkát fogyasztott. Elfáradt, s olyankor könnyebben eljár az ember keze. Távolról nézve tényleg ő az ország vak komondora, közelről viszont negyed tonna búza mindent kitakar.

– Volt abban az interjúban egy vihart kavaró mondatod.

– Volt.

– Hogy is szólt?

– „Jobb szeretjük az iróniát, mint a tökön rúgást, de most mégis azt kell mondanunk, hogy ekkora faszkalappal régen találkoztunk.” A cikk bevezetőjében írtam.

– Bánod?

– Dehogy bánom.

– Újságírófórumokon kaptál érte.

– Sebaj. Lehet érvelni amellett, hogy ilyet újságíró nem mondhat, én is vacilláltam, aztán úgy döntöttem, hadd szóljon, annyira abszurd volt, ahogy Balogh hadovált a parlamenti folyosón, miközben Terike bent feküdt az intenzíven. Ha úgy tetszik, ezt én tettem hozzá a közös nagy vakkomondorsághoz.

– Akad vakkomondorság az újságírásban is?

– Hát épp te interjúztad végig a Médiapiac című lapban a magyar publicisták zömét, azokat, akik reggelenként bevallottan azt kutatva nézik át a sajtót, kibe lehetne minél nagyobbat belerúgni. Az aztán vakkomondorság, csak nem zúzával, hanem könnyű csuklóval.

– Bayer Zsolt neked azt mondja: játék az egész.

– Ja, ha a megállóban várakozók közé hajtok, mondhatom, hogy bocsi, ez játék, csak közben ropog a csont.

– Rainer M. szerint olyan beszélgetések szerepelnek A vak komondor országában, amilyenekhez nincsenek hozzászokva az interjúalanyok.

– Úgy általában nyilatkozatra van idő, nem beszélgetésre. A politikus kommunikál, üzenetet közvetít, a híradóban van tizenöt másodperce, a tévéstúdióban pár perce. Én pedig ülök velük negyven percet, egy órát, másfelet, kettőt, ami alatt akár az is kiderülhet, ki ez a fickó. Tévében eljátszani kell a vitát, írásban lejátszani.

– Amiből nem mindig jön ki jól az alany. Olvasva a szöveget megjelenés előtt, hányan akarták letiltani az interjújukat?

– Jó páran.

– Kik?

– Végül mégiscsak hozzájárultak. Hadd ne adjam ki őket.

– Mivel győzted meg őket?

– Azzal, hogy azt írtam le, ami elhangzott. És hogy az ő döntése volt, vállalja-e az interjút, de ami diktafonra kerül, az az enyém. A válaszait természetesen pontosíthatja, ha nem él a lehetőséggel, a szöveg fölött jelzem, hogy letiltotta a megjelenést. Aztán találkozzunk a bíróságon, s ha akár csak egyetlen mondatban megmásítottam, ami elhangzott, jön a helyreigazítás, hitelemet veszítem. Sosem jutottunk el eddig. Igyekszem mindig korrekt lenni, de olyan nincs, hogy kikukázzák a munkámat, csak mert nem tetszik a végeredmény.

– A kötet legismertebb darabja az a bizonyos Simicska-interjú. A G napon, 2015. február hatodikán számos interjú készült Simicska Lajossal, mégis a tiéd szólt a legnagyobbat. Miért?

– Mert nálam gecizte le Orbánt.

– Miért nálad?

– Amint reggel elterjedt a hír, hogy Simicska Orbán torkának ugrott, s nyilatkozik bárkinek, sorra hívták az újságírók, olyasmivel, hogy tessék mondani valamit. Nekem meg van egy kiváló kollégám, Farkas Gyuri, aki szólt, hogy fussam át a Hírlapban a friss simicskázó Bayer-publicisztikát. Elolvastam, elment rá három értékes perc, csak aztán hívtam Simicska Lajost. Kérdeztem, mit szól a cikkhez, mire azt felelte, hogy a Bayer egy geci. Az én hozzáadott értékem az interjúhoz – meg az ország elvakkomondorosodásához, ez már a második – csupán az, hogy ekkor kértem Simicska Lajost, találjon Orbánra is egy jelzőt. Az Orbán is egy geci – ezt mondta.

– Lett is belőle fejezetcím a könyvben.

– „Ki a geci?” Igen, ez az első fejezet címe. Alapkérdés.

– Ebben a fejezetben Ranschburg Jenő egy 2011 januári interjújában azon spekulál, bele kell-e őrülni a hatalomba. Szerinted?

– Nehéz lehet megúszni.

– Ranschburg szerint nálunk a politika poroszos, gyerekszerepbe tereli a társadalmat.

– Nem emlékszem, kinél olvastam, hogy Magyarországon a rendszerváltás körüli, utáni pár év volt a kivétel, és minden más a normál állapot: Kádár, Horthy és a többiek. Cár kell nekünk is, nem liberális vagy nem liberális demokrácia.

– Mosolyogsz. Neked ez tetszik?

– A publicisták dolga válaszolni a tetszik vagy nem tetszikre, válaszolnak is. Engem szórakoztat ez az egész.

– Az interjúidban nyoma sincs a poroszos szülő-gyerek kapcsolatnak.

– Nem függök az interjúim alanyaitól, azt kérdezek, amit akarok. Ami érdekel. És ezt általában szeretik. A hatalomban lévőt jobbára elkerülik az indokolt kérdések, hiszen az illető akkor marad meg a rendszerben, eleve akkor kerül be, ha a sajátjai között fölfelé nyal, de legalábbis bólogat, végrehajt, lefelé pedig rúg, számon kér. Pláne, ha ez a hatalom a feudalizmusra hajaz. Onnan nézve a világon vannak a mieink és van az ellenség. Az utóbbiak felől érkező kritika nem számít, aknamunka, érdemi választ nem igényel, elég rámutatni, micsoda hiteltelen gazember, aki megfogalmazta.

– Vagyis?

– Vagyis nincsenek beszélgetések. Se házon, párton belül, se azon kívül nincsenek végiggondolva érvényes kérdések. Ha megállítasz egy mezei képviselőt, államtitkárt a Parlamentben, az első kérdésedre felmondja a kommunikációs stáb által megfogalmazott választ, a másodiknál pedig kakukk. Csak a rutinosabbak, okosabbak, bátrabbak, erősebbek mernek és tudnak nagyinterjúzni, amiben persze benne van, hogy olykor kénytelenek kapitulálni a másik oldal érvei vagy csupán a józan ész előtt. Olykor meg az őket kérdező kapitulál előttük. Ezt nevezik beszélgetésnek, vitának. Az én dolgom indokoltatni. Aki értelmes közélő, élvezi ezt a helyzetet, még ha kínos pillanatok is akadnak közben.

– Sok jobbikos szerepel a kötetben, mindtől megkérdezted, mi a Jobbik. Te már tudod?

– A három éve a pártból a napvilágra került zsidó származása miatt távozó Szegedi Csanád mondja, hogy a 2003-as megalakulásra mindenféle embert sodort össze a szél. Van, akit az antiszemitizmus vezet, mást a cigánygyűlölet, megint mást a Nyugat-ellenesség vagy a harcos „antikommunizmus”, és akad karrierista, akár olyan, aki a Fideszben indult, de ott elakadt. Ők a Jobbik. S hogy éppen melyik arcát mutatja a párt, vezetői közül kik kerülnek az előtérbe, a zombik vagy a vizslasimogatók, azon múlik, mit kajálnak meg épp a választók, meg persze azon, hogyan zsugáznak a Jobbik riválisai, különösen a Fidesz.

– Elég megértő vagy a Jobbikkal.

– Megértő nem, de igyekszem megérteni, mi mozgatja őket és a választóikat. Már csak azért is, mert az nem jött be, hogy nem állunk szóba velük és leköpködjük őket. Ahol jólét, szolidaritás és társadalmi igazságosság uralkodik, nem él meg a rasszizmus. De ez most nem az a hely. A Jobbik szimpatizánsai, politikusai között sokan depressziós környékről jönnek, ahol a faluvégi, harmadik generációsan munkanélküli cigány gyerek éjszaka tényleg elviszi tövestül a paradicsomot, ellopja a tyúkot, a meggybort. Nem lehet nem beszélni velük. Mert akkor nem szembesülnek még azzal sem, hogy az a cigány gyerek tán nem lopna, ha a nagyapja alatt a kilencvenes évek elején nem zár be az utóbb szétlopott gyár, hanem ma az öregje lapátjával lapátolna.

– Mondom, hogy elég megértő vagy a Jobbikkal.

– Tisztességes, értelmes, tanult ember nem lehet szélsőjobbos. Aki szélsőjobbos, annál a háromból legalább egy hiányzik. Ez így elég?

– Interjúztál kommunistákat is.

– Két húszéves egyetemistát, Filemon Kristófot és Szentpáli Kolost, időközi választásokon indultak. Viccesek, aranyosak, lelkesek, nem Sztálin, Rákosi, sokkal inkább az abszurd humor ösztönös képviselői. Tőlük nagyon ne rettegjünk, fejenként szereztek 0,2-0,3 százalékot. Van az a Laár András-duma, hogy „több hülyeség van, mint nem hülyeség”. Ha tetováltatnék, tuti, hogy ezt varratnám magamra.

– Szintén egy időközi kampány finisében szólaltattad meg Blazovich Tímeát, a Földművelők, Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltók Pártjának elnök asszonyát.

– Szép példája mutatja, „a zemberek” még ma sem tudják, hogy a nagypolitika professzió, szakma, hatalmas háttérrel, amibe nem lehet csak úgy beugrani. Blazovich Tímea azt hangoztatta magabiztosan, hogy futni fog előle az Orbán. Aztán kapott negyvenöt szavazatot, tizennyolccal kevesebbet, mint a kommunista Filemon Kristóf, aki egyébként saját bevallása szerint a kommunista párt történetének legfiatalabb központi bizottsági tagja. Ugye, hogy több hülyeség van, mint nem hülyeség? Sokkal több. A vak komondor országa nem is félelmetes, hanem vicces.

– Hankiss Elemér 2010-ben azt nyilatkozta neked: „Meggyötört, zavaros arcot lát, aki ma Magyarországra tekint. Egy vesztes, megalázott országot.” Ez nem vicces. És az is szomorú mindannyiunkra nézve, hogy a kötet másik ajánlását jegyző Bródy Sándor szerint „a vak komondor országa néha süket is”.

– Hunyorítva van az a szög, ahonnét nézve vicces ez az ország. Hankiss szegény onnan nézte, hogy az általunk is emlegetett nyugatos álom elillant. Ez tényleg szomorú. És alighanem tény.