2010. március 13., 13:49

A hatodik parlamenti választás selejtező mérkőzései pontosan olyan sportszerűtlenül zajlanak, ahogyan a jelenlegi szabályozás mellett elvárható. Látjuk a feltört postaládákat, az álaktivistákat, az erőfölénnyel való visszaélést, a virágzó ajánlószelvény-feketepiacot, és nincs okunk feltételezni, hogy jóhiszemű állampolgárok százezreinek (talán millióinak) személyes adatai ne illegális adatbázisokban landolnának. Az ajánlásra épülő jelöltállítási rendszer tarthatatlansága választásról választásra egyre nyilvánvalóbb, a politikai ellenérdekeltség azonban mindeddig lehetetlenné tette a reformját. A Political Capital elemzésének szerzője LÁSZLÓ RÓBERT választási szakértő.

2010. március 13., 09:00

A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a Fidesz nyilvánosságra hozott választási programja a párt kockázatkerülő választási stratégiájába illeszkedik, célja a közép felé nyitás és logikus folytatása a párt eddigi kampányának.

2010. március 13., 05:59

Változékony, szeles idő várható a hétvégén és március 15-én; a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan futó záporok, hózáporok előfordulhatnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

2010. március 12., 20:39

A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a Fidesz nyilvánosságra hozott választási programja a párt kockázatkerülő választási stratégiájába illeszkedik, célja a közép felé nyitás és logikus folytatása a párt eddigi kampányának. A Political Capital elemzője szerint a dokumentum nem tartalmaz új információkat, a Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy számon kérhető ígéreteket tegyen. Így számítaniuk kell a kritikákra, hiszen a nyilvánosság részletesebb programot vár a várhatóan kormányra kerülő párttól.

2010. március 12., 18:15

Orbán Viktor szerint ma jóformán mindenki egyet akar Magyarországon: változást. A Fidesz elnöke pártja pénteken nyilvánosságra hozott választási programjában azt írja, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet kell a középpontba helyezni. A politikus hangsúlyozza: a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie. A Fidesz választási programját pénteken fogadta el a párt választmánya. Ebben Orbán Viktor gyakorlatilag megerősíti és felidézi a február 5-i országértékelő beszédében elhangzottakat, amikor meghirdette a nemzeti ügyek politikáját. A program is ezt a címet viseli.

2010. március 12., 15:33

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

2010. március 12., 12:22

A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények zavartalan lebonyolításáért már szombattól forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Vasárnap estétől hétfő kora délutánig tilos lesz megállni a Nemzeti Múzeum környékén, vasárnap estétől hétfő estig a Belváros több pontján, így a Kossuth téren és környékbeli utcákban. Ugyancsak nem lehet majd megállni már vasárnap estétől hétfő késő estig a Lánchíd két hídfőjénél.

2010. március 12., 10:46

Civilek vagy azoknak álcázott pártmunkások kampányolnak a "hivatalos" kortesek mellett. A nagy zűrzavarban már nem is tudjuk megállapítani, hogy a jópofa vagy durva internetes alkotások, újonnan alakult baráti körök, polgári kezdeményezések mögött megbízóként áll-e politikai szervezet. Néhány korteskedő kalóz csak a kampány célegyenesében húzza fel saját lobogóját. Pungor András írása.

2010. március 12., 09:40

A jobboldali és baloldali érzelműek között jelentős eltérés tapasztalható a választási hajlandóságban: a baloldaliakhoz képest a jobboldali érzelműek több mint kétszer annyian ígérték biztos részvételüket az április 11-i országgyűlési választásokon – derült ki a TÁRKI 2010 februárjában készült reprezentatív kutatásának eredményéből. A TÁRKI elemzése a politikai beállítottság alapján vizsgálta a választási hajlandóságot. Ez alapján a jobboldaliak mozgósítottsága kiugróan magas, ami azt jelenti, hogy míg a baloldali érzelműek a biztos szavazókon belül 15 százalékot tesznek ki, addig ez az arány a jobboldali érzelműek körében 36 százalék.

2010. március 12., 08:16

Hogyan veszi a bátorságot és a merészséget arra és ahhoz, hogy politikai és kampányrendezvénnyé silányítsa városunkban március 15-ét Perjési Klára, a szocialisták (MSZP) országgyűlési képviselőjelöltje? – kérdezi a gyulai Fidesz-szervezet nem hivatalos szócsöveként működő városi portál egy gunyoros cikkében. A portál ezért arra szólítja fel Perjésit – aki egyben a város polgármestere –, hogy álljon el ettől. A Viharsarok más városaiban viszont a Fidesz-politikusok elárasztják az ünnepségeket.

2010. március 12., 07:34

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is a Jobbik növekvő választási esélyeiről beszélt a Politikatörténeti Alapítvány konferenciáján. Závecz Tibor szerint a Jobbik előretörése veszélyezteti a Fidesz kétharmados parlamenti többségének lehetőségét. A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója elmondta: jelenleg mintegy félmillió ember még mérlegeli, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra voksoljon-e, így utóbbi - a számára legkedvezőbb esetben - akár 900 ezer szavazatot is szerezhet.

2010. március 12., 05:53

Az eredményekre érdemes büszkének lenni - mondta kampánykörútjának csütörtöki állomásán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki Horváth Csabával, a szocialisták főpolgármester-jelöltjével a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház felújított szárnyát és a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat egynapos sebészetét kereste fel. A politikusok ezután a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat épületét tekintették meg a IX. kerületi Mester utcában. A látogatás után Mesterházy Attila elmondta: az egynapos sebészeti felszerelések 25 millió forintból újultak meg.

2010. március 11., 17:36

Súlyos vádakkal illeti egymást a lehet Más a Politika és a Political Capital Institute. Az LMP azt firtatja, milyen kapcsolatban áll a cég a Grupo Milton beruházó vállalattal. A PC válasz-közleményében tudatta: az LMP egyik politikusa kifizetetlen számlákat hagyott az intézetnél.