Meghalt Budapest volt főpolgármester-helyettese

Vajda Pál halálhírét az MSZP oldalán közölték pénteken délután.

2023. november 3., 19:00

Szerző:

Elhunyt Vajda Pál. Budapest volt főpolgármester-helyettese, az MSZP politikusa, az egykori újpesti alpolgármester 74 évet élt. A hírt az MSZP közölte a weboldalán.

„Mély fájdalommal fogadtuk a szomorú hírt, hogy elhunyt barátunk, Vajda Pál, korábbi főpolgármester-helyettes, volt újpesti alpolgármester, az MSZP újpesti szervezetének alapító elnöke” – írták a párt oldalán.

„1994-től fővárosi képviselőként és főpolgármester-helyettesként a városüzemeltetési, vagyongazdálkodási, környezetvédelmi és lakásügyi szakterületét irányította, egészen 2006-ig. Több évtizeden át dolgozott rendületlenül Budapest felvirágoztatásáért, ezért pedig örökké hálásak lehetünk” – búcsúzott tőle közleményében az MSZP.

(Kiemelt kép: Vajda Pál, Budapest volt főpolgármester-helyettese. Fotó: mszp.hu)

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.