Ünnepi visszalapozó - Ungvári Tamás
A márciusi kitüntetettek között – örömünkre – többen is akadtak, akik az elmúlt években megtisztelték lapunkat jelenlétükkel. Ezekből az írásokból – interjúkból, portrékból – válogattunk most részleteket, abban a reményben, hogy a munka közben elmondott gondok, gondolatok talán érdekesebbek, mint az ünnepi percek kötelező optimizmusával fogalmazott vasalt mondatok. A cikkek szerzői: Sztankay Ádám, Buják Attila, Karácsony Ágnes, Jolsvai András.
Ön az értelmiség legnagyobb bűnének nevezi: asszisztáltak az „izmusok” megvalósításához. Ma is van ilyen. De vajon miként tud így elakadni az emberi elme?
– Inkább hamis tudatról van szó, mint elakadásról. [...] A két világháború között megváltozott az értelmiségi ideál is. Dicsőség lett az elkötelezettség. Az értelmiség számára az lett a kérdés: elefántcsonttorony vagy lövészárok. Tenni valamit a jövőért. Az értelmiség legjobbjai százával álltak a lojalisták mellé a spanyol polgárháborúban. Az angol értelmiség színe-virága ott pusztult a barcelonai, madridi barikádokon. Az első világháborút követően az aktivitás és a cselekvés hamis tudatot hozott létre. Egyébként már jóval a Molotov–Ribbentrop-paktum előtt megesett a fő bűn a versailles-i békeszerződés megkötésével. Az azt megalkotó urak a népek önrendelkezésére hivatkoztak, ám valójában rosszhiszeműen cselekedtek. Csupán egy védőövezet volt a céljuk a Szovjetunióval szemben. Így született meg a ma már nem létező Csehszlovákia. Vagy a furcsa, azóta hét részre szakadt jugoszláv állam. A békekorszak is szörnyű volt, a bűnbeesés tökéletes színtere. A világ azóta másik sínen megy.
Lehet, hogy körpályán? Ön is ott volt a Hollán Ernő utcai antifasiszta tüntetésen.
– Félelmetes a feltámadó neofasizmus, veszélyzónába sodorhat népeket. A magyar változat azért ijeszt sokakat, mert hívei goebbelsi módszerekkel próbálkoznak. Nem csupán az a baj, milyen eszméket vallanak, hanem ahogyan megteszik. Visszaélnek a demokratikus játékszabályokkal, például a gyülekezési joggal. Amit mondanak, az amúgy már diszkreditálva van.
Szélsőség akkor csinálhat történelmet, ha a nagypolitika – így vagy úgy – támogatja. Több honi értelmiségi szerint nálunk ez történik. A hivatalos jobboldal, a Fidesz elég jól bírja a rémes és nevetséges hőzöngők jelenlétét. A Jobbikkal szövetséget is kötött az önkormányzati választásokon.
– Ha ezt a népek elfogadják, megérdemlik. Négy évig szenvednek tőlük, aztán elzavarják őket. Ilyen a demokrácia. A baloldalnak egyébként az a legnagyobb hibája, hogy úgy beszél a szélsőjobbról, mintha az a demokrácián belüli tényező lenne. Fontosnak tartják megvitatni az önmaga által kinevezett X. Y. „kapitány” mondandóját, holott az üzenete nem a szavaiban rejtőzik, hanem a bakancsában, az egyenruhájában, a zászlajában. Kettős beszéden, kulcsra járó gyűlöleten nincs mit megvitatni, csak megvetést érdemel. Amúgy képtelenség, hogy félkatonai, egyenruhás csapatok bukkannak fel lépten-nyomon a nyilvános térben. Ezzel kimasírozunk Európából. A mai köztársaság militarizmusellenességben fogant.
A megvetés fegyverét csak hiteles politikai erő alkalmazhatja.
– Amit itthon demokratikus baloldalnak nevezünk, az egy derék, ügyetlen társaság. Mondhatni: pancserek. Politikusait tapasztalat- és legitimációs deficit jellemzi. Tehetségüket belső harcokban fecsérlik el. Az országban civilizációs hiány kísért, nyilvánosan lehet buzizni, zsidózni a véleményszabadság nevében. Az elit pedig kompetenciahiányban szenved, ennek valutája a pártok által osztogatott felügyelőbizottsági pozíció, igazgatótanácsi tagság. Urambátyám helyett uram-pártom. A közbeszéd eldurvulása hangfogót kényszerített a baloldali értelmiségre. Mérlegelnek ide-oda, az elfogulatlanság látszatát keltve.
Tudnék kivételeket.
– Magam is említhetnék egy-két ragyogó újságírót, gondolkodót, médiaszakértőt, tévés műsorvezetőt. De az ő gondolataik nem terjednek elég széles körben. A baloldalnak nincs saját csatornája. A jobboldalnak három televíziója, négy kürtje, hat harsonája, és ki tudná megszámlálni, még mije van. Mindegyikben balliberális médiatúlsúlyt emlegetnek. Mindemellett naponta nyilatkoznak bennük egyéb képtelenségeket olyan futóbolondok, akiket egy interjúban sem lehet megnevezni. Nem lehet azt mondani, hogy – például – a sületlenségeket szajkózó jogász asszonynak egy kerékkel többje van. Egyébként utóbbi tény rávilágít a jelenkori Magyarország egyik abszurdjára: a személyiségi jogot az igazság fölé rendelte. Mindenki a jog bozótjában bujkál, körülír, sumákol. Vagy maga elé motyog, vagy pervesztesként fizet.
(2008. június 8.)
