Unalmas címekkel üzent vissza az Alkotmánybíróságnak a Népszava

2018. július 2., 11:31

Szerző:

Sajátos módját választotta a Népszava, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tudomására hozza: nem tekinthető az újságírás szabadságának jogos, illetve mértékletes korlátozásának a címadás szigorúbb vizsgálata. Az Ab ugyanis – mint megírtuk – egy szombati döntésével a szegedi püspöknek adott igazat a Népszabadság ellen.

A testület kimondta, a pontatlan vagy megtévesztő cikkcím komolyan sértheti a személyiségi jogokat, ezért az ilyen gyakorlatot szigorúbban kell megítélni. 

„A cím nem csupán egy a sajtócikkben szereplő gondolatok közül, hanem az olvasók figyelmének felkeltésében és az írás tartalmának megragadásában központi szereppel bíró kiemelés, amelynek a személyiségi jogok sérelmére nézve is fokozott hatása lehet. A cím a cikk többi részétől függetlenül, önállóan vizsgálandó, és nem szerepelhet benne olyan lényeges, megtévesztő pontatlanság vagy valótlanság, amely a cikk egésze szempontjából fontos" – áll a határozatban.

Az Ab a Népszabadság 2014-es cikkcíme miatt hozott határozatot: e szerint „Kényszerítés miatt nyomoznak” egy nevén nevezett „püspök ellen”. A lap a továbbiakban kitért arra is, hogy egy püspöki ülnök ellen is nyomozás folyik az ügyben. A sértettek a bírósághoz fordultak, mivel szerintük a lap valótlanul állította, hogy bármilyen bűncselekmény miatt nyomozás indult volna ellenük – ugyanis nem gyanúsították meg őket, a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyt.

A megyéspüspök ügye a Kúriáig is eljutott, a testület azonban enyhébben ítélte meg a történteket: a címet megengedhetőnek tartották, szerintük ugyanis a tévedéseket és valótlanságokat a cikk egészének fényében kell megítélni. Az Ab mostani határozata miatt azonban meg kell ismételni a Kúrián lefolytatott eljárást, hiszen a támadott bírói döntést megsemmisítette a testület.  A határozathoz Horváth Attila, Pokol Béla, Szívós Mária és Varga Zs. András is párhuzamos indokolást csatolt.

A döntésnek így precedens értéke is lehet, a hasonló esetekben eljáró bíróságok később az Ab álláspontjára hivatkozva szabhatnak ki szigorúbb ítéletet a megtévesztő című újságcikkek miatt.

Minderre a Népszava reakciója:

 A Népszava címlapja 2018. július 2-án.

A lap a többi oldalán már nem „unalmas címekkel" ajánlott cikkekkel jelent meg.