Mihályi Győző a zaklatási vádról: Becsületsértés, rágalmazás, liberális támadás
A Mihályi Győző állítólagos zaklatási ügyét vizsgáló etikai bizottságnak ma volt az első ülése, amely után az érintett exkluzív interjút adott az ATV Híradónak.
Az Újszínház megvádolt színésze elmondta: a levelet nem a sértett írta, hanem olyasvalaki, akinek szerinte semmi köze a dologhoz. „Elítélem magam is a zaklatást” – folytatta, majd hozzátette, hogy nagyra tartja a női nemet, és azt, hogy a levélben foglaltak
„egyetlen egy mondatát nem ismeri el, tiltakozik, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartja.
Emellett jogi lépéseken gondolkodik.
Mihályi ártatlannak vallja magát és szerinte semmilyen ügy nem volt az Újszínházban 2016-ban.
Hozzátette azt is, hogy egy
nagyon erős politikai, liberális támadást érez.
Változott a főváros irányításának összetétele és szerinte politikai harc folyik, hogy Dörner György ne töltse ki mandátumát, és ennek olyan szempontból lett szerinte áldozata, hogy a bejelentő egy ügyelő volt a színházban. Ez az ügyelő középiskolai végzettséggel pályázta meg Dörner helyét korábban, de azonnal kizárták, mert nem felelt meg a feltételeknek, és csupán egy sértett emberről van szó a művész szerint.
Csak a nevemet akarták besározni – összegzett Mihályi Győző.