Újabb zaklatási ügy az ELTE-n

2017. november 20., 12:14

Szerző:

Szexuális zaklatás miatt figyelmeztetésben részesítette az egyik HÖK-tagot az ELTE Természettudományi Kara – írja az Átlátszó Oktatás. A zaklatás augusztusban történt egy Mentortáborban. A lap megkeresésére az ELTE TTK dékánja közölte, hogy múlt héten lezárult a fegyelmi eljárás.

A tábort a HÖK a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral együtt szervezte. A fegyelmi eljárás a hallgató bejelentésére indult, aki jelezte a két kar elnökének az esetet, ők pedig továbbították az ügyet a dékánnak intézkedésre. A dékán gyorsított eljárást kezdeményezett. A pontos részletek nem ismertek, de az Átlátszó több hallgatótól is úgy értesült, hogy a sértett fiatal kifejezetten tiltakozott a fogdosás ellen. Az eset után többen is panaszt tettek a HÖK elnökénél azzal, hogy a HÖK-küldött őket is zaklatta, de írásos panaszt nem tettek.

Az Átlátszó megkereste a küldöttet is, megkérdezték, hogy valóban indítottak-e ellene fegyelmi eljárást szexuális zaklatás miatt. A HÖK-küldött ezt tagadta, és a kérdésekre azt válaszolta, hogy az eljárással kapcsolatban a dékán, vagy a Fegyelmi Bizottság tud válaszolni.

A Mentortábort az ELTE TTK és a BGGYK azoknak a hallgatóknak szervezi, akik az első éveseket mentorálják. A mentorok segítik a gólyákat az egyetemi ügyintézésben, és ők szervezik a programokat, például a gólyatábort is.

Ahogy mi is megírtuk, az ELTE-n a közelmúltban is folytattak eljárást szexuális zaklatás miatt. Az eljárást követően kirúgták Mikonya Györgyöt, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának dékánját.