Új KRESZ: családtagok és szimulátorok is oktathatják a vezetést

A KRESZ módosítása szerint nehezebben lehet majd visszaszerezni a bevont jogsit.

2024. július 24., 09:54

Szerző:

Az új KRESZ már készül, és még azt sem vetették el, hogy esetleg valamelyik szülő, nagyszülő vagy nagybácsi taníthatja majd a gyereket vezetni. Sőt! Akárcsak a pilóták, még szimulátorokat is használhatnak az egyes iskolák, hogy még élethűbb és kényelmesebb legyen a tanulás.

Új javaslatcsomag kidolgozásával bíztak meg több munkacsoportot is, feladatuk a KRESZ felülvizsgálata, és a régi szabályok átalakítása a jelenlegi körülmények figyelembevételével.

Az Építési és Közlekedési Minisztériumnak 2025 márciusáig kell kidolgoznia a KRESZ megújítására vonatkozó szakmai javaslatait. Egy keddi háttérbeszélgetésen konkrétumokat is közöltek a körvonalazódó változtatásokról – erről ír a 24.hu.

Bár Magyarországon javultak a baleseti statisztikák, továbbra is ragaszkodnak a zéró vízióhoz, ennek értelmében pedig egy elveszített emberélet is sok. Ahogy a tárca államtitkára fogalmazott a háttérbeszélgetésen, ezen a téren nem állunk jól, hiszen a balesetek nagy része emberi hibákra vezethető vissza. 

Engedélyeznék a vezetéstámogató rendszereket a vizsgáztatásnál

Mint kiderült, sarkalatos pont volt a háttérbeszélgetésen a vezetéstámogató rendszerek alkalmazása volt a járművezető-képzésben és -vizsgáztatásban. Ami mellettük szól, az az, hogy többet látnak az autók, a segítőrendszerek információ-felvételben jobban támogatják a járművezetőt, mint azt egykor el tudtuk volna képzelni.

Két végpont felől közeledik a váltás

Az egyik, hogy beáll az autó a parkolóhelyre, a másik, hogy az autópályán átadhatjuk majd a kormányt a járműnek, és szól, amikor a kijáróhoz érkezünk. Ebben megfelelő felkészültséggel kell lenni, hogy, amikor elengedik az oktatók a tanulóvezetőket, akkor legyen tudásuk arra, mikor veszik vissza az irányítást az autó felett

 – mondta Benedek Szabolcs a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont ügyvezetője.

Közölte, a ma ismert KRESZ-ben egyedül a B kategóriás jogosítvány esetében van kitiltva a parkolást támogató rendszerek használata, a többi vezetéstámogató eszközre nincs szabályozás. A mostani KRESZ-újítás paradigmaváltásra ad lehetőséget, mert, ha egy tanuló jól alkalmazza az eszközöket, akkor adekvát módon, megfelelően reagálhat különböző közlekedési helyzetekre a technológia segítségével.

A bevont jogsit is nehezebb lesz visszaszerezni az új KRESZ szerint

Számos más ötlet mellett felmerült többek között az is, hogy akinek elveszik a jogosítványát, akkor annak részt kell vennie majd egy komolyabb képzésen ahhoz, hogy a vezetői engedélyét visszakapja. „Ezzel kapcsolatban a leglényegesebb változtatás az lehet, hogy akinek elvették a jogosítványát, be kellene bizonyítania a jövőben, hogy tudja a KRESZ-t, és tud vezetni, azaz nem csak az utánképzést kellene végigülnie, ami a jelenlegi szabályokhoz képest jelentős szigorításnak hangzik” – mondta Benedek Szabolcs a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont ügyvezetője.

(Fotó: Pixabay)