Államilag elismert felnőttképző hely lett a TV2 Akadémiája

2020. október 20., 18:36

Szerző:

A TV2 Akadémia közleménye szerint „idén új struktúrával, de továbbra is remek oktatással és a tévés szakma kiemelkedő szakembereivel indította el 2021-ben végző évfolyamát. Az indulás óta közel ezren végezték el sikeresen a képzést, akik közül sokan azóta is aktív szereplői a tévés piacnak.”

A Pest Megyei Kormányhivatal határozatban erősítette meg a TV2 Média Csoport Zrt. által nyújtott képzés hivatalos működését, a TV2 Akadémia így már része a Felnőttképzési Adaszolgáltatási Rendszernek is.

A közlemény szerint az elméleti alapozás után a résztvevők számára folyamatos gyakorlati lehetőséget biztosítanak a TV2 különböző szerkesztőségeiben, vagy akár a TV2 számára készülő, külső gyártású produkciókban – írja a Kreatív.

 

 

08:17

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.