Tüttő: nem a kormányváltás a célja Mesterházynak

A főpolgármester-helyettes és szocialista politikus mételynek nevezte az egyik MSZP szervezetet. 

2020. szeptember 16., 21:28

Szerző:

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Tüttő Kata arról beszélt, hogy Mesterházy Attila és azok, akik őt támogatják az MSZP-ből, nem a kormányváltást tűzték ki célul, míg az MSZP igen. Annak kapcsán, hogy a párt feloszlatta a Pest megyei szervezetet, így fogalmazott: “Egy olyan mételyt vágott ki magából az én közösségem, aminek már nagyon régen meg kellett volna történnie”. 

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.