Tüntetést szervez az Egységes Diákfront a Belügyminisztérium elé

Az Egységes Diákfront január 13-án szombaton megmozdulást szervez a Belügyminisztérium elé „Megéri Tüntetni” címmel. Az esemény 15 órakor kezdődik, nagyjából 16 óráig fog tartani.

2024. január 3., 14:05

Szerző:

A PDSZ, aHang, ADOM, Fridays For Future, Civil Bázis, OKA társszervezésében megvalósuló megmozdulás célja a „bejelentett béremelések értékelése”. 

Az Egységes Diákfront közleményében azt írja, hogy rendkívül fontosnak tartják nyomatékosítani, hogy „a kordonkormány nem emelte volna meg a pedagógus béreket, ha nem tüntettünk volna két éven keresztül.” 

Mivel a Diákfront úgy véli, a kormány nem teljesítette a követeléseiket,  tovább folytatják a tüntetést.

„A béremelés egy része volt csak a követeléseinknek, és az sem ekkora mértékben, ráadásul nem is érint mindenkit. Az iskolai szegregáció folyamatos, a tanszabadságot nem állították vissza, az alaptanterv változatlanul a lexikális tudásra épít a hasznos tudás helyett, továbbra is egy alkalmatlan rendőr felel az oktatásért (minden tiszteletünk a rendvédelmi dolgozók iránt, csak ne az oktatást irányítsák). A kordonkormány nem fogja tudni kiszúrni a szemünket, nem tágítunk az eredeti követeléseinktől. A versenyképes és modern oktatásra az igényünket továbbra is fenntartjuk, ennek a biztosítása pedig az állam feladata” – írják.

A szervezők azt ígérik, demonstráción mindenkinek lesz lehetősége leadni a kitöltetlen nemzeti konzultációját.

 (Fotó: Egységes Diákfront Facebook oldala)

 

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.