Tüntetés a Karmelitánál – Újra bevetették a könnygázt

Szerda délután a belvárosban újra tüntettek diákok és tanárok a státusztörvény ellen. A hivatalos rész után a diákok a Karmelitához vonultak, ahol újra bevetették ellenük a könnygázt.

2023. május 3., 20:21

Szerző:

Tüntetést tartott az Egységes Diákfront Budapesten szerda délután, ahol a diákok bejelentették, hogy oktatási kérdésekről országos népszavazási kezdeményezést nyújtottak be kedden a Nemzeti Választási Irodának Solymoss Miklós Marcell az Eötvös József Gimnázium tanára, Szilágyi Kitty Barbara óvodapedagógus és az Egységes Diákfront öt tagja: Gajzágó József, Ádám Domonkos, Mihalics Lili, Bodor András Péter és Perlaki-Borsos Noel. A Bazilikánál – a Mérce becslése szerint – kétezren gyűltek össze, a tömeg az Alkotmány utcába vonulása során több ezresre duzzadt, végül a Margit hídon át vonultak a Clark Ádám térre. 

A diákok által népszavazásra javasolt kérdések:

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban kötelezze el magát amellett az elv mellett, hogy a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar diákok jövőjét, lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben ne családjaik vagyoni helyzete, hanem teljesítményük, képességeik és tehetségük alakítsa, és ne érje őket hátrány vagyoni helyzetük, vallási-világnézeti hovatartozásuk miatt?” 

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon a köznevelésért, szakképzésért, felnőttképzésért és a felsőoktatásért felelős, önálló oktatási minisztérium működjön?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne fogadjon el a pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályokat?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt arra, hogy az haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy megtörténjen a pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá ezen összegnek minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott és kihirdetett előző évi inflációs rátával való növelése?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az egyes köznevelési és szakképzési intézmények vezetőinek megbízása a diákönkormányzat és a szülő közösség – amennyiben az intézményben ilyenek működnek – továbbá a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint – intézménytípustól függően – a közalkalmazotti tanács vagy a köznevelésben foglalkoztatottak tanácsa vagy az üzemi tanács véleményezése után, a fenntartó indokolási kötelezettsége mellett történjék?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzeti köznevelési törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás követelményeit törvény ne szabályozza?”

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelésért felelős miniszteri tisztséget ne tölthesse be a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel rendelkező, nyugállományú rendőr vezérezredes?”

„Folytatjuk!”

Amint a szervezők ígérték: a megmozdulás az április 24-i tüntetés folytatása lesz, de talán nem pont úgy gondolták, hogy ismét bevetik ellenük a könnygázt. A hivatalos rész után ugyanis a diákok a Várba vonultak a Karmelita elé, ahol rendőrsorfallal várták a tömeget.

Amikor a tüntetők elkezdték lebontani az épület körüli kordont, a rendőrség könnygázt vetett be.

A Mérce úgy tudja, hogy valaki rosszul lett a tömegben és mentő érkezett hozzá. A lap helyszínen lévő tudósítója szerint az EDF legalább egy fiatalkorú aktivistáját is bevitték a rendőrök.

A rendőrök által elvitt aktivista fiatalkorú.

Elvitték az állványzatra felmászott aktivistát is.

Gyorskötözővel „bilincselték meg” Tompos Mártont, a Momentum frakcióvezető-helyettesét. Erről a párt a Facebookon számolt be:



A tüntetők nem sokkal 21 óra után szétszéledtek, körülbelül százan maradtak a téren. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.