Túladagolták a kórházban a lázcsillapítót, meghalt egy öt hónapos baba

2018. július 10., 08:54

Szerző:

Háromszoros adagot kapott lázcsillapítóból az öt hónapos Zénó a kórházban, szervezete összeomlott. A kisfiú meghalt, a szülők pert indítanak a kórház ellen – írja a Blikk.

Zénó egyik nap nagyon köhögött, fulladt, ezért szülei elvitték a háziorvoshoz, majd az ő tanácsára a kórházba, ahol hörgőgyulladást állapítottak meg. Másnap belázasodott, és egy kúp ugyan levitte a lázát, de este megint rosszabbul lett, ezért a szülők megint segítséget kértek.

Az anya szerint azt mondták, hogy túl késő ahhoz, hogy átszállítsák a kisfiút másik kórházba. Adtak neki fájdalom- és lázcsillapítót, vénásan adagolták, és mint kiderült, háromszor annyit, mint szabad lett volna – állítja.

Az injekció után Zénó még rosszabbul lett, éjjel fél három körül már vért hányt.

A csecsemőt végül átszállították egy másik kórházba, ám a család szerint a zárójelentés hiányos volt. Sem a véres köpetet, sem a gyógyszer mennyiségét és adagolását nem jelezték még a mentőknek sem. A kisfiút a másik intézményben már nem tudták megmenteni.

A klinikán kivizsgálták az ügyet, ezután pedig azt írták a családnak, hogy 

az injekció adása az alkalmazott dózisban, valamint intravénásan nem felelt meg a szakma szabályainak, ám ezen szakmai szabályszegés és a gyerek sajnálatos halála között nincs ok-okozati összefüggés.

A szülők most pert indítanak. A család ügyvédje, Ábrahám László szerint ez az eset iskolapéldája az orvosi mulasztásnak. A családorvos Bense Tamás szerint azt a szert, amit Zénó kapott, egyáltalán nem lett volna szabad vénásan adagolni a kisbabának.