Tüdőgyulladásban halt meg a Szent Imre kórházban egy koronavírusos nő anyja

2020. március 15., 12:19

Szerző:

Február 29-én életmentő műtétet hajtottak végre a Szent Imre kórházban egy idős nőn, akinek alig négy hónapja lett volna hátra a századik születésnapjáig - írja a 444. A műtét jól sikerült, ezért a múlt hétvégén azt mondták, egy-két napon belül hazaengedik a nőt. Hétfőre azonban belázasodott, tüdőgyulladása lett, és szerda estére meghalt. A látogatási tilalom miatt a lázról és a tüdőgyulladásról a családtagok csak telefonon kaphattak felvilágosítást. A nő lánya, aki addig rendszeresen látogatta a kórházban, ugyanazon a hétfőn szintén lázas lett.

A 444 azt írja, az elhunyt lánya a héten kétszer is volt háziorvosi rendelőben, de mindkétszer azt mondták, csak sima influenzája van. Csütörtök éjszaka azonban nagyon rosszul lett, ezért reggel mentő vitte a Szent Imrébe.

Agyvérzés gyanúja miatt vizsgálták, de kiderült, hogy nem volt agyvérzése, hanem kétoldalú, igen súlyos tüdőgyulladása van. Addigra már több orvossal és ápolóval kapcsolatba került.

A tüdőgylladás megállapítása után elkülönítették az intenzíven, mert felmerült a koronavírus gyanúja, és a tesztek igazolták a gyanút: koronavírusos lett. Ekkor átszállították a Szent Lászlóba, az állapota a portál szerint súlyos.

A Szent Imrében ezután „rakták össze”, hogy az édesanyja a kórházban halt bele a tüdőgyullaásba, másfél nappal azelőtt, hogy a lányát behozta a mentő. Az elhunyt nőn nem végeztek koronavírus-tesztet, a zárójelentése még nincs készen, így nem tudni, hogy ő is koronavírusos volt-e.

A 444 azt írja, a protokoll szerint nem is lehetett volna tesztelni, mert nem merült fel, hogy más koronavírusossal kapcsolatba kerülhetett. Ez ugyanakkor a lánya esetében serm merülhetett fel, nem véletlenül nem küldték a háziorvosi rendelőből tesztre.