Tovább pazarolja az adófizetők pénzét az újabb egyháztörvény-csellel az Orbán-kormány

Semmiféle alkotmányos vagy egyéb jogsértést nem hoz helyre a most tervezett módosítás, így újabb súlyos kártérítési pénzeket kell fizetni.

2018. november 26., 17:30

Szerző:

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint elfogadhatatlan az, ahogyan a kormányzat módosítani akarja az egyházügyi törvényt.

A módosító javaslat nincs összhangban az eddig meghozott alkotmánybírósági és nemzetközi bírósági ítéletekkel, nyíltan szembefordul az alkotmányosság elveivel

– állítják a jogvédők.

Emlékeztettek arra is, hogy az Orbán-kormány által létrehozott, majd évek óta fenntartott jogsértő helyzet miatt az adófizetőknek már így is épp elég sokat, 176 millió forintot kellett fizetniük az egyházakat ért jogsértések kompenzálására; a helyzet fenntartása a közpénzek pazarlása is egyben.

Ennek ellenére most, miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy írásbeli válaszában már bejelentette, az Orbán-kormány (egészen pontosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Semjén Zsolt képviseletében) a parlament elé terjesztette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011-es törvény újabb módosítási javaslatát.

A TASZ gyorselemzése szerint a módosítás nyomán sem biztosítaná az egyházak jogegyenlőségét, mert továbbra is alacsonyabb és magasabb rendű egyházak között tenne különbséget, és továbbra is olyan szempontok alapján tenné ezt, amelyek nem függnek össze a hívők vallásos meggyőződésével. Ilyen szempontok például a történelmi múlt vagy a társadalmi beágyazottság.

A legszélesebb körű előjogokkal járó bevett egyházi minőség továbbra is az Országgyűlés döntésén múlna, pedig ezt a gyakorlatot korábban mind az Alkotmánybíróság, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértőnek ítélte.

Harrach Péter és Semjén Zsolt, azaz a magukat kereszténydemokratáknak nevezők alaposan tesznek egyház és állam szétválasztásának elvére

A módosítás ráadásul – szintén a bírói ítéletekkel szembemenve – tovább erősítené a bevett egyházak közjogi pozícióját azzal, hogy a kormányzat törvényben szentesített, hosszútávú és átfogó együttműködésben állapodhatna meg velük, de csak velük. A TASZ rámutat, hogy a világnézetileg semleges állam nem akadályozhatja és nem támogathatja egyetlen vallási közösség hitéletét sem, az együttműködést csak világnézetileg semleges közcélok igazolhatják. Tipikusan ilyen a szociális vagy oktatási tevékenység végzése, ám egy semleges állam a közcélú, közjó érdekében végzett egyházi tevékenységet is csak átlátható, ellenőrizhető módon és a mindenkire egyformán érvényes szabályok alapján támogathatja.

A TASZ szerint az állam semlegességét és az állam és az egyházak elválasztását egy olyan törvény garantálná, amely szerint a vallási közösségek azonos jogi státuszt élveznek, és az állam bármelyikükkel azonos feltételek mellett köthet közcélú megállapodást. Ezért arra hívják fel a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot, a parlamenti képviselőket pedig arra, hogy ne szavazzák meg azt.

– A magyar kormányt láthatóan semmi sem tudja eltéríteni attól, még alkotmánybírósági és nemzetközi bírósági ítéletek sem, hogy az egyházak jogi helyzetét diszkriminatívan szabályozza, és hitéleti tevékenységet támogasson az összes  magyar adófizető pénzéből” – mondta Kaputa Júlia, a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének munkatársa. A szakértő és a TASZ csapata korábban már közzétette azt is, miféle egyházügyi törvény garantálná a magyar alaptörvényben foglalt vallásszabadság megvalósulását, továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségvállalásaink teljesülését.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Ráadásul Semjén Zsolt úgy néhány hete megismételte, amit már júniusban is beismert, vagyis az Orbán-kormány nem kívánja visszaadni az egyházi státuszt az államot elmarasztaló bírói döntések és kártérítési kötelezettség ellenére sem az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség számára. A TASZ elemzéséből, és Semjén egy írásbeli válaszából is következik: a most a parlament előtt lévő módosító korántsem jelenti, hogy Iványi egyháza korábbi jogállását kapja majd vissza, mint ahogyan az alkotmányellenesen, súlyosan jogsértő módon megvont támogatásokat és lehetőségeik korlátozását, működésük veszélyeztetését sem kívánja kárpótolni az állam.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.