Tömegbaleset mellett kapott lángra egy kisteherautó az M0-son

Még szerencse, hogy tömegbaleset mellett kapott lángra, így rögtön el tudták oltani.

2022. szeptember 22., 11:16

Szerző:

A tömegbalesetben három személyautó ütközött egymásnak az M0-s autópálya keleti szektorán, az M3-as autópálya irányába, a vecsési csomópont után. A 37-es kilométernél csak a külső sáv járható, a torlódás közel 10 kilométeres.

Egy kisteherautó ebből a torlódásból sorolt ki, amely, miután megállt, elkezdett füstölni, majd lángolni. Az utasok azonnal jelezték az ott lévő katasztrófavédelem szakembereinek a problémát, ők pedig azonnal átálltak és megkezdték az oltást. 

A kíváncsiskodóknak köszönhetően az ellenkező oldalon is kocsisor alakult ki, ami 5 kilométeres – írta a Magyar Közút.

(Kiemelt képünk illusztráció: Baleset, autópálya, dugó. 2020. augusztus 5. Michal Fludra / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.