Több tízezer embert vár a Fidesz
Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését a Fidesz-KDNP március 15-én délután - jelentette be Nyitrai Zsolt kedden.
A Fidesz operatív igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a kampánynyitó - amelyen beszédet mond majd Orbán Viktor Fidesz-elnök is - külsőségeiben visszafogott, alacsony költségvetésű rendezvény lesz, illeszkedve a Fidesz által meghirdetett olcsó, takarékos és rövid kampányhoz. Nyitrai Zsolt emlékeztetett: a pártszövetség választási felkészülése március 15-ig tart, azután indul a kampányuk a nemzeti ünnepen délután három órakor kezdődő fővárosi rendezvénnyel – írta az MTI.
A kampánynyitó az V. kerületben, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél és a Kossuth Lajos utcán lesz, ahová több tízezer embert várnak - mondta.
Kérdésre beszámolt arról is, hogy március 15-e után megjelennek majd médiahirdetéseik, például az interneten és a televíziókban.