Több mint egymilliót kért volna a BKK egyes utasszámadatok kiadásáért, de elvesztette a pert
Jogerősen pert nyert a Közlekedő Tömeg egyesület a Budapesti Közlekedési Központ ellen, mert jogtalanul titkoltak el közérdekű adatokat – írták Facebook-oldalukon a civilek. Közlésük szerint azért indítottak pert, mert a BKK tavaly a közérdekű adatigénylésük ellenére sem adta ki nekik az éjszakai járatok utasszámát. Az egyesület azért kérte az adatokat, hogy egy feljlesztési javaslatot dolgozzon ki.
A BKK azzal érvelt, hogy az egyébként elektronikus módon tárolt adatok kiadása a számukra jelentős munkaerő-ráfordítást jelentene, ezért csak 1 millió 397 ezer forint munkadíjért akarták kiadni.
A Közlekedő Tömeg emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely megállapította a jogsértést és az egyesületnek adott igazat, azonban a BKK még mindig visszatartotta az adatokat.
Ekkor pert indítottak, amit előbb első fokon, majd a BKK fellebbezése után másodfokon is megnyertek, így az ítélet jogerős, a cégnek 15 napon belül át kell adnia a kért utasszámokat az egyesületnek.
A BKK a tárgyalásokon egyébként többek között azzal védekezett, hogy az egyesület olyan javaslatokat kíván készíteni és terjeszteni, melyek alkalmasak arra, hogy a BKK-nak érdeksérelmet okozzanak, valamint jó hírnevét csorbítsák.