Több embert előállítottak az Új Színháznál
Több, a tüntetést megzavaró szélsőségest állított elő a rendőrség Budapesten az Új Színháznál a Magyar Ellenállók és Antifasiszták (MEASZ) által szervezett demonstrációról szerda este. A tüntetések a Kossuth térnél folytatódtak.
A tüntetés főszervezője, Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke a Paulay Ede és a Dalszínház utca kereszteződésében felállított pódiumról azt mondta: "nem szabad hagyni, hogy a szélsőjobboldal ellepje az országot, ezért minden demokratának és antifasisztának össze kell fognia". A szervezet elnöke Dörner Györgynek az Új Színház élére történő kinevezésével kapcsolatban azt mondta: elfogadhatatlan, hogy Tarlós István főpolgármester "strómanságával" újra közintézményeket foglaljanak el "a nyilasok unokái".
A MEASZ-tüntetés kezdete után nem sokkal a helyszínre érkező ellendemonstrálók megzavarták a beszédeket, illetve megpróbáltak nagy számban bejutni a tüntetés helyszínére. A rendőrség sorfalat alkotott a tüntetők és az ellendemonstrálók között, majd elkezdte kiszorítani az Új Színház előtti területről az ellendemonstrációban részt vevőket. A rendőrök közülük több embert is megbilincseltek és elvitték – írja az MTI.
A néhány száz fős tüntetésen, amelyet az Új Színház hivatalba lépő igazgatója, Dörner György ellen hirdettek meg az intézmény épülete elé, pár tucatnyi ellentüntető hangos füttyszóval válaszolt. A rendőrök a szervezők kérésére avatkoztak be a tüntetés közben, miután nem sokkal a demonstráció kezdete után néhány tucat ellentüntető a színpad közvetlen közelébe ment, és azt kiabálták: "hazaárulók és mocskos zsidók" - jelentette az
Két-háromszáz antifasiszta tüntető átvonult a Kossuth tér közelében lévő Károlyi szoborhoz. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület is odaért a Kossuth térre, ők mintegy százan voltak. A két csoport között rendőrsorfal volt. Este hétre befejeződtek a demonstrációk – jelentette az
Index.