Tizenkétezer példányban jön a „rendkívüli Népszabadság”
Nagyjából úgy fog kinézni, hogy egy bővített Fedél Nélkül jelenik meg, amelyben a Népszabadság egy tizenkét oldalas mellékletként szerepel majd. Publikál benne többek között Megyesi Gusztáv, Tamás Gáspár Miklós és Uj Péter is – mondta a hvg.hu-nak Kepe Róbert, a hajléktalanok által árusított utcalap felelős szerkesztője.
A lapokat a nagyobb aluljárókban lehet majd beszerezni, a Blaha Lujza téren, a Corvin-negyednél, a központi pályaudvarok környékén és a 4-es, 6-os villamos vonalán, de a nagyobb vidéki városokban is elérhető lesz.
Ez a lap nem ingyenes, a befolyó összeg a hajléktalan embereknek adott adomány, és szokás szerint becsületkasszaelven működik, mindenki annyi pénzt szánhat rá, amennyit tud.
Az alkalom egyszeri, tehát először és egyben utoljára jelenik meg ilyen formában a Fedél Nélkül. Kepe a többletpéldányok nyomtatásának finanszírozásáról azt mondta: egy magát megnevezni nem kívánó civil szervezet biztosított célzott támogatást erre.
A két lap kapcsolata egyébként nagyon régre nyúlik vissza. Berkó Pál, az egykori Népszabadság egykori Budapest mellékletének volt vezetője idézte fel a Facebookon:
Tizennyolc éve történt, hogy a városegyesítés 125. születésnapját ünneplő Fővárosi Önkormányzat Budapestért díjra jelölte a Népszabadság Budapest mellékletét. A sarzsival némi pénz is járt; tetemes summa egyetlen személynek, de jelképes egy főre jutó pénz egy tizenvalahány fős rovatnak. Ötleteket kértem a csapat tagjaitól, mi legyen. Jött ott minden. Kezdve attól, hogy sörözzük el, Trenya javaslatáig: fogadjunk örökbe egy állatkerti tapírt. Végül a győzött a józan ész. A pénzt a rovat felajánlotta a Fedél Nélkül szerkesztőségének papír, nyomdafesték és egyéb, a lapkészítéshez szükséges dolgok megvásárlására. Most én köszönöm meg az FN-nek ezt a gesztust.