Tizenhárom éves bandafőnök terrorizálta, verte és fosztogatta iskolatársait Dorogon
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a három fiatalkorúval szemben, akik Dorogon kirabolták iskolás társaikat.
A cselekmények elkövetésekor az I. és a III. rendű vádlottak 14 évesek, a II. rendű vádlott 13 éves volt, ők mindhárman, továbbá a sértettek is az egyik dorogi általános iskola tanulói.
A 13 éves fiú 2017 februárjában, az egyik szünetben odament a 11 éves kislányhoz, akit trágár kifejezésekkel illetett, majd megfenyegette, hogy megveri, ha nem ad neki pénzt. A fenyegetés hatására a tanuló 200 forintot átadott a fiatalkorúnak. Pár nappal később a 13 éves vádlott ismét veréssel fenyegette meg a sértettet, és pénzt követelt tőle.
A kislány félelmében 20 forintot adott a fiúnak.
A 13 éves elkövető az iskola büféjében megfenyegetett egy másik tanulót is azzal, hogy adjon neki 100 forintot, különben megveri. A fenyegetéstől a 11 éves kisfiú megijedt, és kiszaladt a büféből. Ekkor utána futott a szintén jelen lévő, és a fenyegetést halló III. rendű vádlott, aki a sértett elé állt, és ő is követelte tőle a 100 forintot, majd egyszer ököllel megütötte a gyermek hasát.
A bántalmazás hatására a kisfiú 100 forintot átadott a III. rendű vádlottnak, aki azt továbbadta a 13 éves társának.
Az I. rendű vádlott később egy másik kisfiút is kifosztott: felszólította, hogy menjen vele haza, azzal az ürüggyel, hogy beszélni akar vele. Ezután a vádlott pizzát akart rendelni, ezért elvette a sértett ökölbe szorított kezéből a pénzt úgy, hogy annak ujjait kifeszegette. A sértett nem mert ellenkezni. Az elkövető a pénzt pizzára költötte.
A rablások elkövetésekor a még gyermekkorú,
13 éves vádlott rendelkezett megfelelő értelmi és erkölcsi fejlettséggel ahhoz, hogy felismerje a cselekmény jogellenességét, és hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.
A járási ügyészség a 13 éves fiút két rendbeli, a két 14 éves elkövetőt egy-egy rendbeli rablással vádolja. Az elkövetők büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni – közölte az Ügyészség.