Titánok harca

– Itt soha semmi sem változik, de minden napról napra rosszabb – a stagnálás pszichológiáját tömören így foglalja össze egy városházi bennfentes, ahogy végigpillantunk a néma folyosókon.

A falakon pislákoló lámpásokkal kihalt és túlvilági a palota, nem kelti a dinamizmus, a vitalitás érzetét. Nyugi van, és depressziós félhomály. Valami sejthető volt (talán a várható pénztelenség, fejlődésképtelenség?), amikor Demszky utóda, a szikár mérnökember nem látványos projektek garmadával, műszaki fejlesztési elképzelésekkel lépett a közönség elé, hanem a szimbolikus politika olcsón kivitelezhető ötleteivel. Legyen köztünk Széll Kálmán. Elvis nevét viselje köztér. Roosevelt helyett Széchenyit akarjuk. Legyen Szent Margit szigete a városé.

Így is történt. De a BKV padlót fogott újra. A kormányzat elhalászott a fővárostól ötvenmilliárdot: boldoguljon Budapest, ahogy tud. Ám a gazdaság reménytelenül pangott, a 3-as metró tovább korhadt. Mindeközben mindent magukba olvasztó holdingok szerveződtek az adminisztráció finom szövetében. Kezdődtek a bajok.

Ha sajtcédulán akarnánk összeírni a Tarlós-féle városvezetés által kezdeményezett fejlesztő beruházásokat, nem kopna el a ceruzánk hegye. Ha azt próbálnánk összegezni, mit avattak fel, adtak át az elődök visszafogott tervei közül, íródhatna egy rövidke lista, kizárólag uniós projektekből. De olyan fejlesztést, amelyet hazai forrásból, az uniós keretösszeg felhasználása nélkül a tarlósi adminisztráció indított, nem találnánk.

– Ha valami történik, történt, az uniós pénzből lett – állítja városházi pénzügyekben jártas informátorunk.

– Más a haszon, és megint más a politikai haszon – mondja Horváth Csaba, az MSZP-frakció vezetője, Tarlós várható kihívója. – Főpolgármesterünk a hagyományos vállalatvezetői modell híve: kenj mindent az elődeidre, jelentsd fel őket, majd nyúld le az eredményeiket.

Horváthék sértettsége érthető. A 4-es metró, amely Demszky alatt ciklusról ciklusra vajúdott, ma gyakorlatilag felavatható. De a „kívánatos határidő” szigorú rendjét követve március 31-e a nagy nap. Ettől kezdve használhatjuk a 4-es metrót. Ezt kormányrendelet erősíti meg. A metrótörténet most is ellentmondásos, mert bár a lyuk ki van fúrva, az állomások nyolcvan-száz százalékos készültségi állapotban vannak, a szükséges háromszáz engedély helyett csak pár tucatot kell beszerezni, a folyamatot a Fidesz végletesen leegyszerűsítette. Ilyen az, amikor a politika rendeli meg a határidőket.

A terv világos és egyszerű. A kampányszervezők álmaiban áprilisban izgalomtól kipirult arcú, narancsszín nyakkendős tömegek tódulnak elő a metróalagútból, hogy megrohamozzák a szavazófülkéket.

De pénzügyi szempontok is gyorsítják a városrendezési terveket. Villámgyorsan, pár hónap alatt „ki kell szórni” a megítélt uniós fejlesztési pénzt, szinte a teljes budapesti keretösszeget, mert félő, hogy a késés miatt bennragadnak. A főváros ezért e hetekben a feje tetejére áll. Egyszerre négy fontos helyen dúlják szét a forgalmat. Az Árpád híd átépítése még elfogadható, a többihez képest „nudli”, ahogy szakértőnk fogalmazott, december végéig kivitelezhető, és mindenképp meg is kellett csinálni, nehogy leálljon a forgalom. Az Erzsébet hídi kalamajka már politikai ügy. Azt Rogán polgármester és frakcióvezető bulizta ki, nem kevéssé Tarlós főpolgármester ellenére, Vitézyvel és a frakcióban befolyásos György István főpolgármester-helyettessel összefogva, ami komoly lobbierő. A Ferenciek terének átépítése a lényeg. A főváros két közúti alagútja közül az egyiket akkurátusan betömik, marad a közlekedési lámpa, helyreáll a tér hagyományos struktúrája, mert az úgy elegánsabb. Egyúttal szűkítik a kerületre zúduló „közforgalmi keresztmetszetet”. Ha pedig így állt a dolog, miért ne lehetne egy svungban továbbmenni a Hegyalja úton?

Ehhez képest csak járulékos gyötrelem, hogy a 2-es villamos éppen áll. A cél, hogy elérje a Rákóczi (egykori Lágymányosi) hidat úgy, hogy át is haladjon rajta. És el is fogja érni március 31-ig.

Ám nem csoda, ha gondok felhőzik a főpolgármester homlokát. A sok felújításnak, túrásnak rossz vége is lehet, egy idő után kiakadhat a nép. Tarlós még emlékszik a legendás közlekedési haváriákra Demszky idejéből. Azokból kis híján bukta lett, maga a Fidesz ütötte le a magas labdát, lásd: Combino-kampány, Margit hídi „csata”. Így jobb, ha a főpolgármester nyílt levélben fedi fel aggodalmait. Látja, hogy gondban van a város, együtt érez, s egyúttal nevesíti a felelősöket is, pontosabban azok közül csak egyet, Vitézy Dávid BKK-vezért.

A nyílt levél a vezetési módszerek szokatlan eszköze. A beosztottat leordíthatjuk, kirúghatjuk, kecsegtethetjük, motiválhatjuk, de ritkán írunk neki levelet.

A Tarlós-levél mérnöki okfejtéssel körvonalazza a gondokat. Többek között azt, hogy problematikus egyszerre két Duna-híd, két létfontosságú villamosvonal kivonása a forgalomból. S hogy a Vitézy által forszírozott buszsávmánia túlhajtása nem lehet öncél. Hogy a városok fejlődése szerves folyamat, amelyből nem lehet bizonyos lépcsőket kispórolni. Hogy – bár a közösségi közlekedés nemes ügy – az autós is ember. A levélíró érzékelteti a megcélzott közönséggel (velünk): nem akarja leváltani a főváros „kis karmesterét”, Roberto Benzijét, mivel nem is tehetné, csak nevelő célzattal alázza őt.

A Tarlós-írás voltaképpen portré, a politikai tojástánc műfaji remeke, a városházi csata lenyomata.

A páratlan páros, Tarlós és a titán harca három éve szórakoztatja a politika iránt érdeklődő közönséget. Hiteles lélektani magyarázat a friss diplomás ifjú villámkarrierjének ügyében, aki rögvest vezérigazgatóként kezdte pályafutását, máig nem született. Ha Tarlóst kérdezik, azzal üti el a dolgot, hogy „meg kell adni a lehetőséget” a fiataloknak is. A. szerint, aki közelről is figyelhette a viszony fejlődéstörténetét, Vitézy púp Tarlós hátán, kezdettől irritálja, legfőképp az, hogy Vitézy korántsem járatlan a városházi lobbizás világában, önálló mozgástere van. Márpedig Tarlós senkit sem kedvel, aki önálló mozgástérre vágyik.

De Vitézy karrierje és Tarlós politikai jövője nem kettejük harcán múlik. A négy nagy városi beruházás, a metróátadás és persze a választás – ezek a sikerkritériumok. Ha a két rivális helytáll, minden meg van bocsátva.

Tarlós a közeli napokban egyeztet. Orbán – a Népszabadság szerint – nemrég rábólintott a főpolgármesteri újrázás terveire, bár komoly veszély nem is fenyegetett. Tarlósnak bizonyos személyi és pénzügyi feltételei is lehettek, de „ezt még át kell beszélni”. A Fideszben a városvezető határozott fellépését azzal indokolják, hogy a poszt „egyre személyesebb jellegű”.

Tarlós, aki bizonyos belső felmérések szerint 40–53 százalékos támogatottságot élvez, erősebb Budapesten, mint maga a Fidesz. Egy függetlenként induló, sértett Tarlós a Népszabadság szerint ha nyerni nem is nyerhet, a Fideszt megveretheti. Politikai attitűdje, a kormánytól való enyhe távolságtartás, a személyes vitákban megmutatkozó „reszelős” stílus, a látszólagos óvatosság elég ahhoz, hogy a politikailag neutrális szavazók egy része elfogadja őt.

Orbán Budapest-fóbiája az egyetlen elem, amely a történetben változatlan. Bár költségvetési szakértőnk szerint „az orbáni szigor enyhült” 2010-ben, amikor Budapest, a jobboldal vágyainak tárgya a Fidesz kezére jutott, 2011-ben újra ott tartottunk, hogy most aztán „bezárt a bazár”. Például ha a BKV képtelen finanszírozni önmagát, nem kap hetvenötmilliárdot. Matolcsy még miniszterként olyasmit is megpendített, hogy kotorásszanak a pestiek a zsebükben, ott a megoldás. A cég – miközben Vitézy szivárványos terveket szövöget – gyakorlatilag „alkalmi adományokból”, váratlan adósságelengedésből, leépítésből, ebből-abból él. Ha csönd van, az annak tudható be, hogy pár hónappal elodázták a zuhanást.

Néhány hete ugyanis csönd van, csak a légkalapácsok dübörögnek. De metró ide, szalagátvágás oda, a Tarlós–Fidesz-erőösszpontosításra a kormánynak szüksége lesz. A baloldal revánsra készül, és ez a szoclib Budapesten ma már nem lehetetlen. A nyár derekán készült felmérések szerint a baloldal a fővárosban győzelemre áll. Horváth Csaba szerint a tizennyolc egyéni mandátumból tizennégy-tizenhatot talán el lehet hozni. Ez korántsem elégséges, de szükséges feltétel ahhoz, hogy a kormányváltásra remény legyen.

– Ha tíz mandátumot elhozunk, Budapest leváltotta Orbánt – bizonygatja a frakcióvezető.
Ez önmagában persze még kevés. Mint ahogy vészesen kevés a nullaforintnyi fejlesztési pénz is, amit a korhadó észak–déli 3-as metrónak, Budapest gyalázatos szégyenének a rekonstrukciójára költenek. Majd, egyszer, uniós pénzből. Mert bármilyen pártállású főpolgármester kerüljön is a városházára, ez a legelső politikai feladat.

Mielőtt a 3-as végleg elfüstöl.