Tisztelt Jolsvai úr!

2015. április 7., 09:40

Nagyrészt egyetértek cikkével, de egy kiigazítást szükségesnek érzek.

Ezt írja: „mitől bicikliút az, ha sárga csíkokat rajzolunk a közutakra”.

Nem bicikliút, hanem biciklisáv, de a lényeg nem ez, hanem hogy ez a legjobb megoldás. Nem sok dologban történt előrelépés 2010 óta, ám ez az egyik kivétel.

A korábbi koncepció az volt, hogy a biciklisek csak akadályozzák az autóforgalmat, és takarodjanak az útról, el kell különíteni őket, mint a leprásokat. Nem volt érdekes, hogy a járda nem való kerékpározásra, és nem is tesz lehetővé normális tempójú haladást. Hogy még rosszabb legyen, gyakran aszfalt helyett térkövet is tettek a biciklisek területére, hogy még lassabban lehessen menni, de ahol meghagyták az aszfaltot, azt is hagyták szétrohadni. (Ezeken az új vezetés sem változtatott, csak az új bicikliutakat tervezik másként.) Még az sem zavarta az illetékeseket, hogy komoly veszélyforrás is a járdán vezetett bicikliút, ugyanis amikor az autósok egy útról az azzal párhuzamosan futó, addig a figyelmükből teljesen kiesett kerékpárúton keresztül kanyarodnak be, sokszor nem veszik észre az ott érkező biciklist. Ennek áldozataira emlékeztetnek a szellembiciklik a Kőbányai út–Horog utca, illetve a Thököly út–Stefánia út sarkán.

A kerékpársávokon a biciklisek végre normális tempóban közlekedhetnek, látják is őket az autósok, ezért biztonságos, ugyanakkor nem zavarják egymást a haladásban. Ha az autóknál dugó van, a biciklisek nyugodtan mehetnek gyorsabban a külön kis sávjukon, ha meg éppen nincs, akkor az autósok szlalomozás nélkül előzhetik meg őket.

Boros Márton, e-mail

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.