Tiltakoznak a dunaújvárosi iskola bezárása miatt
Békés gyülekezést szervez a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Szülői Szervezete 2011. március 02-án 16.00 órára a Városháza térre. A Petőfi Sándor Általános Iskola megszüntetése sem gazdasági-, sem szakmai szempontból nem indokolt – állítják.
Közleményükben a Petőfi Sándor Általános Iskola Szülői Szervezete arról tájékoztatja a szülőket, a lakosságot, hogy a békés, csendes demonstráció 15.30-kor indul a Petőfi Sándor Általános iskolától. A Városháza térre érkezve aláírásukkal megerősíthetik részvételüket, majd ezt követően a 18 órakor a Petőfi iskolánál ér véget a demonstráció.
"Csendes, nyugodt magatartásunkkal érzékeltetni szeretnénk Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatával, hogy megalkuvás helyett élni kívánunk törvény adta jogainkkal, melyek lehetővé teszik, hogy az írásban benyújtott véleményezés után szimbolikus eszközzel, tömeges, ám békés jelenlétünkkel is kifejezzük és megerősítsük álláspontunkat az alapfokú oktatási intézmények szervezeti átalakítására vonatkozóan. Tesszük ezt azért, mert az erről szóló előterjesztés számtalan hiányosságot tartalmaz. A benne lévő számítások megkérdőjelezhetőek, számszaki hibákat tartalmaznak. Ezeket az általunk benyújtott írásbeli véleményezés részletekbe menően taglalja. Tudatni szeretnék, hogy az előterjesztés véleményezése során a SZÜSZE munkáját több olyan, ma elismert szaktudással bíró gazdasági szakember is segíti, akik egykor a Petőfi Általános Iskolában folytatták, majd végezték tanulmányaikat. Nekik ezúton is szeretnénk külön köszönetet mondani!" – áll a közleményben.
Azt írják: a város és a környező települések polgárai támogatják álláspontjukat, és ezt aláírásukkal meg is erősítették. A 6436 db aláírást tartalmazó aláírásgyűjtő ívet, valamint az Iskolai Szülői Szervezet véleményezését a polgármester úrnak személyesen átadták, Cserna Gábor átvette.
A Petőfi Sándor Általános Iskola megszüntetése sem gazdasági-, sem szakmai szempontból nem indokolt – írják. "Mivel a szervezeti átalakításra vonatkozó javaslat szinte minden, ma az önkormányzat által működtetett iskolát érint, ezért egymás érdekeit is szem előtt tartva, karöltve várunk olyan megoldást, mely megőrzi az évtizedes szakmai értékeket, hagyományokat, és mind a fenntartó, mind a lakosság igényeinek megfelel. Javasoljuk, hogy a jelenlegi előterjesztést alkalmatlanságára való hivatkozással az illetékes bizottság, valamint a közgyűlés vesse el!" – zárul a közlemény.