Tiltakozás a Fidesz-kormány ellen: "nem csaphatsz be mindig mindenkit!"
A fagyos idő ellenére is több százan tüntettek a szakszervezetek képviseletében a kormány intézkedései és módszerei ellen a fővárosban. Petíciót fogalmaztak meg a demonstrációt szervező szakszervezetek a kormánynak, amely szerint a magyar szervezett munkavállalók többségét tömörítő szakszervezeti konfederációk és a különböző ágazatokban működő tagszervezeteik tiltakoznak a tavasz óta zajló jogalkotási folyamat és kormányzati intézkedéssorozat ellen. Az elhangzott beszédek után a szervezők egy petíciót adtak át a kormány képviselőjének, amelyben többek között a közszférát sújtó jogszabályok visszavonását követelik.
„Mindig becsaphatsz néhányat, néhányszor becsaphatsz mindenkit, de nem csaphatsz be mindig mindenkit!” - ez a felirat volt olvasható annak a kamionnak az oldalán, amely mobilszínpadként szolgált a szakszervezetek szombati demonstrációján, a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban, a fővárosi Roosevelt téren. A három érdekképviselet konföderáció (Autonóm Szakszervezetek, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) által szervezett tüntetésen számos érdekképviselet felsorakozott, több százan töltötték meg a teret - írta a
Népszabadság tudósítása.A demonstráció célja elsősorban az volt, hogy érdemi egyeztetést követeljenek a munkavállalókat érintő kérdésekről, és tiltakozzanak az egykulcsos szja, a 98 százalékos különadó és a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése ellen. A tömegben számos transzparens volt olvasható, az egyiken egy csuklyás fej szimbolizálta azokat, akik a szervezők szerint „féltek eljönni”. A rendezők ingyen Népszavát osztottak.
Az esemény Koncz Zsuzsa „Szóljon a dal” című dalával kezdődött, majd Galkó Balázs színművész szavalta el József Attila „Levegőt!” című versét; mindkettőt nagy taps fogadta.
A kamionplatón felsorakozott érdekképviseleti vezetők közül az első felszólaló a köztisztviselők és közalkalmazottak nevében egy nyuszikás viccel kezdett, rámutatva: a nyuszi legalább tudta, hogy a sapkája vagy annak hiánya miatt verik meg, az indoklás nélküli kirúgások rendszerének bevezetésével viszont már ezt sem lehet megtudni. A szónok erősen kifogásolta azt is, hogy a közjogi méltóságoknak (miniszterelnök, államfő, parlamenti elnök) jár tizenharmadik havi juttatás, amit érdekes módon nem akarnak elvenni. (A felszólaló nyilván nem tudta, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető törvényjavaslatára épp a napokban fognak ezen juttatások elvonásáról dönteni.)
„A jövőnk, a létünk a tét!”
Papp Zoltán, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkár-helyettese arról beszélt, hogy az általuk képviselt rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédők „szolgálnak és védenek”, nem akarnak elmenni az országból, itt akarnak élni és arról már rég letettek, hogy köszönő szót kapjanak, amiért másokért kockáztatják az életüket. „Csak tisztességes bért akarunk!” - tette hozzá, hangsúlyozva: manapság tömeges pereket kell indítani a törvényes jussok megszerzéséért. Papp megjegyezte, olyan időkben, amikor a vezetők számára egy rendőr élete két új motorgumi árát sem éri meg. „A jövőnk, a létünk a tét!” - zárta szavait.
A főtitkár-helyettest Sebestyén Erika egészségügyi dolgozó váltotta, aki szerint az ellátórendszer csöndben kimúlt, összeomlott. Szerinte a pénzt hiányát immár sem a tudás, sem a lelkesedés nem pótolja. Hozzátette: olykor egy műszaknak mindössze „négy-öt fájdalomcsillapítóval mennek neki”, ami tarthatatlan.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke – akit a demonstráció előtt azzal támadtak, hogy érdekelt az egyik nyugdíjpénztárban, ezért hiteltelen, ha a rendszer mellett érvel a tüntetésen – a magánnyugdíjpénztárakról nem, a közoktatásról viszont beszélt. Azzal kezdte: hisznek az összefogás erejében. Ez utóbbi egyébként a Fidesz egyik, 2002-es választási szlogenje volt. Gallóné hangsúlyozta, hogy jól működő közoktatás nélkül erős Magyarország sincsen. Rámutatott, hogy immár hatodik alkalommal változtatják meg az oktatás világát, „változik az ideológia, amit szemérmesen értékrendnek neveznek”. A szakszervezeti vezető szerint a „grandiózus tervek” pénzhiány miatt nem valósulnak meg, „érdekes, hogy a pénzhiány meg ment minket”. Gallóné azzal zárta mondatait, hogy a közoktatás nem lehet a hatalom játékszere.
Becsapás a 40 év
Varga László, a demonstráció társzervezőjének számító Szakszervezetek Együttműködési Fóruma vezetője azt mondta: tizenegy évvel ezelőtt beszélt először hasonló tüntetésen és már akkor is el kellett mondani a hatalomnak, hogy nem dönthet az érintettekről, azok megkérdezése nélkül. Varga felsorolta, hogy mire mondanak igen és mire nemet a munkavállalók, majd levegőbe eresztettek pár tucat narancsszín lufit, amelyek a kormány elszállt ígéreteit szimbolizálták.
A SZEF elnökét Ördögné Pataki Irén kazincbarcikai vegyész követte a mikrofonnál, az MSZOSZ nőképviseleti tagjaként. Elmondta, hogy szerinte a nők negyven éves munkaviszonyának elismerése „becsapás”, az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedés diszkriminatív.
Fodor Rita, a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke fiatal munkavállalóként arról beszélt, hogy nehéz úgy tervezni a jövőt, ha a kormányzat a saját maga ütötte költségvetési lyukak betömésére államosítja azt a nyugdíjmegtakarítást, amelyet az elmúlt években spóroltak össze az emberek. „Követeljük, hogy ezt a pénzt a jövő nyugdíjasainak érdekében, a nyugdíjrendszer stabilitására fordítsák!” - fogalmazott a fiatal vezető, hozzátéve a kormánynak címezve: tegyék a dolgukat, „de ne ellenünk!”. Ezt követően Tábori László a HVDSZ képviseletében a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élők foglalkoztatási támogatásának csökkentését kifogásolta; Müller Tamás pedig, a TUDOSZ nevében a kutatás-fejlesztésre fordított „szerény” támogatást kritizálta.
„És ott leszünk, ha a másnak lesz baja!”
Pataky Péter, az MSZOSZ első embere azt mondta beszédében, hogy tavasszal az emberek változást akartak, „ti is többségében erre szavaztatok”. Hozzátette ugyanakkor: „de az következett be?” Pataky szerint mindegyik felszólaló mondataiból „kisüt a csalódás” és a bizonytalanság. Az MSZOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a mostani kormányzat azt ígérte: rendbe teszi az államot és élhetőbbé Magyarországot. „Ehhez képest mára semmi sincs biztonságban” - fogalmazott. Pataky hozzátette, hogy a szakszervezeteknek ezért is meg kell mutatniuk, hogy nem lehet őket leszalámizni, vagy megosztani. (Tudni kell, hogy a demonstrációhoz a Gaskó István vezette Liga Szakszervezetek és a Palkovics Imre irányította Munkástanácsok nem csatlakoztak, mondván a tüntetésnek politikai motivációja van) Az MSZOSZ vezetője úgy fogalmazott: ha a közszolgáknak valamilyen baja van, akkor mi is közszolgák vagyunk. „És ott leszünk, ha a másnak lesz baja!” - fogalmazott, majd beszéde végén újabb csomag narancslufit engedtek elszállni. Ezt követően felolvasták az osztrák és a portugál szakszervezeti tömörülések, valamint az Európai Szakszervezeti Szövetség támogató üzenetét - számolt be a Népszabadság az eseményről.
Szijjártó reagált
A petíció szerint április 11-én az emberek az igazságosabb és a biztonságosabb jövő mellett tették le voksukat, az Országgyűlés ezzel szemben olyan, az alkotmányosság követelményébe és az európai uniós alapjogokba ütköző törvénymódosításokat szavazott meg és készül elfogadni, amelyek megalázóak, létbizonytalanságot idéznek elő a gazdaságban, a közszolgáltatások területén. Az elfogadhatatlan intézkedéseket az érdekegyeztetés törvényes rendszerének semmibevételével, a választójogi szabályokból fakadó kétharmados parlamenti többséget felhasználva fogadták el - írta az
ATV hírportáljaaz MTI-re hivatkozva.A petíciót a kormány nevében Fekete László, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkárságának osztályvezetője vette át. A demonstrációra Szijjártó Péter reagált. "A kormány elkötelezett abban, hogy megvédje a nyugdíjakat, és a szombati szakszervezeti demonstrációról mindent elmond, hogy annak szervezői között vannak olyanok is, akik részt vesznek a nyugdíjakat "eltőzsdéző" magánpénztárak vezetésében"- írta a miniszterelnök szóvivője. "Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót" - fogalmazott Szijjártó Péter
A Magyar Tudományos Akadémia épülete előtti parkolóban több százan gyűltek össze 11 órára, többen szakszervezeti zászlókat, transzparenseket emeltek a magasba. A színpad felett egy idézet szerepel: "Mindig becsaphatsz néhányat. Néhányszor becsaphatsz mindenkit. Nem csaphatsz be mindig mindenkit". A transzparenseken az "Én félek", "Pici emberek, pici bérek", "Közszolga nem rabszolga", "Indoklás nélkül kirúghatnak", "Ezt még mi sem vesszük be" feliratok szerepeltek.
Jelen van több, közszolgálati dolgozókat, pedagógusokat tömörítő szakszervezet, de a BKV számos szakszervezete is képviselteti magát. A Pedagógusok Szakszervezetének demonstrálói fehér köpenyt vettek fel, többen kereplőkkel, dudákkal jelentek meg. A helyszínt több tucat rendőr biztosította.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a demonstráció előtt kiáltványt fogalmazott meg. Ebben azt írták, ismét fellépésre kell elszánni magukat, mert az elmúlt hónapokban a társadalom jelentős részét hátrányosan érintő törvénykezési gyakorlat folyt, és a benyújtott vagy megszavazott törvények veszélyeztetik a munkavállalók érdekeit.